Áder János Kék Bolygó Alapítványának kezdeményezésére több mint kétszáz magyar iskolában már tanítják is a fenntarthatóságot mint tantárgyat, amely a jövő évi választható érettségi tárgyak sorában is szerepel.
Hétfőn írta meg az Index, hogy hamarosan új érettségi tantárggyal bővül a paletta: Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője a napokban említette meg egy interjúban, hogy a középiskolai érettségiken akár már egy éven belül választható tantárgy lehet a fenntartható fejlődés.
Azóta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) arról tájékoztatta lapunkat: a múlt héten egy kormányrendelet valóban módosította az érettségi szabályokat. Így 2024 májusában a baptista hittan és bibliaismeret mellett már a fenntarthatóság vizsgatárgyat is választhatják az érettségire készülő diákok.
Vagyis jövőre egy végzős diák érettségi vizsgasora például akár a következő is lehet:
„Az új tantárgyat – amelyhez tankönyvcsomag és kerettanterv is készült – idén szeptembertől már tanítják is, itthon egyelőre összesen 218 középiskolában” – ezt már Krakkó Ákos, az új tantárgy bevezetését kezdeményező Kék Bolygó Alapítvány munkatársa mondta el az Indexnek.
Maga az ötlet 2020 magasságában született, és az iskolai fenntarthatósági témahétből nőtte ki magát, melynek fő támogatója az Áder János leköszönő köztársasági elnök alapította Kék Bolygó Alapítvány. Ekkor egy héten át nagyobb merítésben foglalkoznak az általános és középiskolás diákok a fenntarthatóság témájával.
Több százezer magyar diák vett részt ezeken a programokon, és a visszajelzések alapján úgy értékeltük, hogy a gyerekeket érdekli, szeretik a témát. Éppen ezért elkezdtünk gondolkodni, hogy miként lehetne a közoktatásban jobban exponálni a fenntarthatóságról szóló tematikát. Hogy 52 hétből ne csak 51-et szánjunk rá
– mesélte Krakkó Ákos, hogyan született meg a fenntarthatóság tantárgy ötlete, egyben tematikája.
A Kék Bolygó Alapítvány munkatársa hozzátette, a középiskolák a fenntarthatóság tantárgyat 2021 szeptemberétől egyelőre a rendelkezésükre álló húszszázalékos, úgynevezett szabadon választható órakeretbe illeszthetik be. A fenntarthatóságot pedig a természettudományos tárgyakat tanító tanárok oktathatják, egyelőre a kilencedikes és a tizedikes diákoknak.
Ugyanakkor amennyiben a földrajz, a biológia, a kémia, a fizika vagy más szakos tanárok úgy döntenek, hogy a fenntarthatóságot szeretnék beépíteni az óráikba, ugyanúgy bármikor szabadon letölthetik a Kék Bolygó Alapítvány honlapján teljes egészében hozzáférhető Zöld Föld tankönyvcsomagot, és meríthetnek, dolgozhatnak belőle.
2021 tavaszára állt össze a környezettudományi szakemberek és gyakorló pedagógusok jegyezte első Zöld Föld tankönyvcsomag, amely tankönyvön és munkafüzeten kívül egy oktatási segédanyagot és pedagógusfelkészítő tematikát is tartalmaz. Arra nagyon figyeltünk, hogy kifejezetten élvezetes, látványos és olvasmányos tananyag szülessen
– magyarázza Krakkó Ákos, aki azt is elárulta, hogy a fenntarthatóság tananyag fejlesztésekor szintén fontos szempont volt, hogy semmiképp ne fokozzák a mai diákok már amúgy is komolyan meglévő klímaszorongását. Éppen ezért nem az áll a fenntarthatóság tananyag fókuszában, hogyan olvadnak jégsapkák, pusztulnak a parti fecskék, a teknősök pedig fuldokolnak a torkukon akadt műanyag szívószálaktól.
Sokkal inkább egy olyan tananyagot szerettünk volna, ami egy átlagos magyar középiskolás számára is releváns, valamint megvalósítható ötleteket és gyakorlati tanácsokat ad egy fenntartható, környezettudatos élethez. Például ezért külön fejezet a tematikában az öltözködés és a fenntarthatóság kapcsolata, a klímabarát közlekedés, illetve a környezettudatos egészségmegőrzés
– emelte ki a Kék Bolygó Alapítvány munkatársa.
A Zöld Föld tankönyvbe beleolvasva valóban egy interaktív, modern, gazdagon illusztrált, színes, távolról sem tankönyvszerű könyvet kapnak a kezükbe a diákok. A fenntarthatósági tankönyv száraz definíciók, tételek és bizonyítások helyett sokkal inkább izgalmas, befogadható, olvasmányos cikkek gyűjteménye.
Krakkó Ákos azt is elárulta, hogy a kilencedik és a tizedikes tankönyv után most áprilisban elkészült a tizenegyedikes és a tizenkettedikes is: ezeket a jövő tanévre az iskolák már mind megrendelhetik az állami tankönyvellátó, a Kello rendszeréből. Így most már ez sem akadálya annak, hogy a fenntarthatóság valóban érettségi tantárgy legyen.
Eddig rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk: a fenntarthatóság tárgyat szeretik a diákok és a pedagógusok is. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a mostani 218 mellett a 2022/23-as tanévtől még hány középiskola iktatja a tanrendjébe, ezt legkorábban augusztus végén, szeptember elején látjuk
– ígért tájékoztatást a Kék Bolygó Alapítvány munkatársa, aki arról is beszélt, a hosszú távú cél, hogy a fenntarthatóság tantárgy idővel teret kapjon a hazai általános iskolákban is. A teljes tantárgyi tematika mindenesetre addig is elkészült angolul is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a nemzetközi porondon is jó példával járjunk elöl a fenntarthatóság iskolai oktatásában.
(Borítókép: Magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga egy budapesti gimnáziumban 2022. május 2-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)