Index Vakbarát Hírportál

Schmidt Mária szerint újra kell gondolni az általános hadkötelezettséget

2022. május 5., csütörtök 07:27

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint újra kell gondolni az általános hadkötelezettség visszavezetését, még a nőknél is. A történész úgy véli, erről nemzeti konzultációt kellene kezdeményezni.

Schmidt Mária szerint a magyar kormánynak az a feladata, hogy megtegyen mindent, amit csak tud a háború mielőbbi befejezéséért, a további eszkaláció elkerüléséért. És azért, hogy szövetségeseket keressen. Úgy gondolja, erre „amint az emberek szeme Nyugaton is egyre jobban kinyílik, új lehetőségek adódnak majd”.

Folytatnunk kell az egészségügy, az oktatás és a honvédelem reformját. Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt ott folyik a határainkon

– írja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Pesti Srácokon megjelent véleménycikkében.

A történész szerint a háborút az Egyesült Államok vívja Oroszországgal az ukránokon keresztül, és feltett szándéka, hogy Európát is hadviselő féllé tegye. Schmidt Mária úgy véli, az amerikaiak az orosz rendszerváltást és Vlagyimir Putyin orosz elnök eltávolítását akarják kieszközölni.

Schmidt Mária az Index Kibeszélő című műsorának különkiadásban arról is beszélt, hogy milyen kommunikációt tart fontosnak a háborúban, és hogy hogyan alakíthatja át az európai erőviszonyokat a háborús helyzet.

Kibeszélő Schmidt Mária

(Borítókép: Schmidt Mária 2022. május 2-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok