Index Vakbarát Hírportál

Eltört valami a szülés után a pedagógus nőben, rémes történeteket mesélt az apa

2022. május 6., péntek 06:11

A férfi szerint felesége viselkedése a szülés után változott meg, a nő egyre agresszívabb lett, őt is többször felpofozta, a kisgyermekkel pedig durván bánt.

Trágár szavakkal, kiabálással és ütésekkel reagált az anya, ha a gyerek nem akart enni vagy aludni – ezt állítja a három és fél éves kislány édesapja. Erről hangfelvételt is készített, mert a hivatalnokok nem hittek neki, amikor minderről beszámolt. 

A férj elköltözött a feleségétől. Az akkor még három év alatti kislányát pedig nem vihette magával, mert azzal bűncselekményt követett volna el. Az anya korábban egy veszprémi iskolában tanított. Az apa azt hitte, hogy a bántalmazásról szóló hangfelvételek elegek lesznek ahhoz, hogy gyors segítséget kaphasson. A férfi ügyvédjét is megdöbbentette, amikor a hivatalnokok közölték, hogy nem kíváncsiak a bizonyítékokra – tudósította az RTL Híradó.

Számomra érthetetlen, amikor a szőnyeg alá akarnak seperni egy olyan bizonyítékot, amely egy veszélyeztetett gyermek sorsát tárja elénk

– mondta az ügyvéd, aki szerint a felvételek felhasználhatók, ezeket a veszprémi bíróság végül el is fogadta, és az apánál helyezte el ideiglenesen a kislányt. Ezzel egy időben a gyámhivatal úgy döntött, hogy a gyereknek az anyjánál van a helye, de ezt felülírta a bírósági határozat. Az apa feljelentése nyomán a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót! Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok