Index Vakbarát Hírportál

Évek óta keresték a rendőrök, most elfogták

2022. május 7., szombat 18:47

A rendőrség közölte, hogy elfogtak egy férfit, aki egy évekkel ezelőtti baleset okozása miatt két évig bujkált a hatóságok elől.

A 41 éves férfi még 2016. november 25-én, kábítószer fogyasztása után ült autóba két ismerősével együtt. Szegvár külterületén a jármű lesodródott az úttestről, és fának csapódott.

A baleset következtében az egyik utas életét vesztette.

A bíróság a gyanúsítottat 2020 júliusában elítélte, és elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel a férfi az akkor már jogerőssé vált börtönbüntetése letöltését nem kezdte meg, és elszökött.

A férfi ellen ezt követően több elfogatóparancsot is kiadtak, és időközben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának, valamint a Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozóinak sikerült megállapítaniuk azt, hogy hol bujkál. A detektívek végül csütörtökön kora délután elfogták és előállították a szökött férfit, majd átszállították a Szegedi Fegyház és Börtön épületébe. 

Rovatok