Index Vakbarát Hírportál

60 milliós jelzálog terheli a Lungo Drom székházát

2022. május 9., hétfő 07:28 | aznap frissítve

A Farkas Flórián által vezetett szervezetnek nincs honlapja, Facebook-oldala, de még az e-mail-címüket és a telefonos elérhetőségüket is homály fedi.

A kormánypárti Lungo Drom – parlamenti döntéssel – 2012-ben kapta meg a VIII. kerületi Bezerédj utca 17. alatt lévő állami tulajdonú épületet. A II. János Pál pápa tér szomszédságában lévő 910 négyzetméteres székház ingyen került a Farkas Flórián elnökletével működő roma szervezet birtokába.

Az épületet magas fal és vaskapu védi, ahova a Népszava munkatársainak többszöri próbálkozásuk ellenére sem sikerült bejutniuk. Az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ) származó információ szerint a józsefvárosi épületet 60 millió forintos jelzálog terheli, a tulajdoni lap másolata is erről tanúskodik.

A magyar állam 2012 decemberében 15 évre szóló, máig érvényes elidegenítési tilalmat jegyeztetett be az ingatlanra, amit ingyenesen a Lungo Drom tulajdonába is adott.

Újabb elidegenítési tilalom 2013 nyarán került az ingatlanra, egy időben a 60 millió forintos jelzáloggal. A bejegyző az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, amelyet akkor Balog Zoltán vezetett.

A Lungo Drom mindeddig nem fizette vissza a tartozást, illetve, ha támogatást kapott, akkor nem számolt el vele – hívta fel a figyelmet Molnár Erika, ingatlanjoggal foglalkozó ügyvéd. Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselője – és egyik képviselőtársa, Vajda László – 2017 nyarán „pénzügyi és gazdasági csalás” miatt feljelentést tett Farkas Flórián ellen az ügyészségen, de Lakatos egyszeri meghallgatását követően nem történt semmilyen fejlemény az ügyben.

A Lungo Drom ugyan megtalálható a Fidesz honlapján a támogató szervezetek között, ám rájuk kattintva a kormánypárt kezdőoldalának tetejére jutunk csak vissza. A szervezetnek nemcsak honlapja nincsen, nem található a Facebook-oldala sem, de az e-mail-címüket vagy a telefonszámukat is homály fedi.

(Borítókép: Farkas Flórián 2014. január 9-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok