Index Vakbarát Hírportál

Kétciklusnyi képviselőt hallgatott ki az adóhatóság egy balatoni turizmusprojekt miatt

2022. május 12., csütörtök 07:32

Badacsonytomaj 2018-ban kapott pénzt arra, hogy az egykori Tátika étterem nemrégiben műemlékké nyilvánított betonépületét és a környező tóparti sétányt felújítsa. A pályázati kiírás szerint a fejlesztéssel 2020 őszére kellett volna elkészülni.

Az adónyomozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Veszprém megyei központjába idézték be, és egyenként ki is hallgatták a badacsonytomaji önkormányzat valamennyi jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőjét. A kihallgatás-sorozat április 5-én kezdődött, és két héten át tartott.

A 24.hu még 2021 elején írta meg, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendőrségi nyomozás indult egy nagy összegű uniós turizmusfejlesztési támogatás felhasználásával kapcsolatban.

Badacsonytomaj 2018-ban, az előző önkormányzati ciklusban kapott pénzt arra, hogy az egykori Tátika étterem 60-as évekből származó, nemrégiben műemlékké nyilvánított betonépületét és a környező tóparti sétányt felújítsa.

A pályázati kiírás szerint a fejlesztéssel 2020 őszére kellett volna elkészülni, csakhogy a munkálatok annyira megcsúsztak, hogy még idén év elején is csak a bontási munkáknál tartott a beruházás, majd pedig le is állt.

A projekt miatt először a Közbeszerzési Döntőbizottság marasztalta el az önkormányzatot. A 2020-as határozat 6 millió forintos pénzbüntetést szabott ki az önkormányzatra.

Krisztin N. László polgármester ugyanis a pályázati pénzből a település jegyzőjének és több városházi alkalmazottnak milliós nagyságrendű összegeket fizetett ki projektmenedzsment címén, miközben a beruházásnak volt már saját projektmenedzser cége. A GINOP-pályázatból indított projekt intézésére 2019-ben maga a városvezető kötött szerződést a Önkormányzati Fejlesztési és Projektiroda Kft.-vel (ÖFP).

A korábbi alpolgármester tett feljelentést

Wolf Viktória jegyző, akinek 5,5 milliós szerződése volt a nyomozás alatt álló projektben, tavaly nyáron jelentette be, hogy felmondott Badacsonyban, és távozott a hivatalból Krisztin polgármester pályázatokért felelős munkatársa is.

A nyomozó hatóságot eredetileg a polgármester korábbi helyettese, Orbán Péter kereste meg.

(Borítókép: Kilátás Zamárdi Kőhegyről a Balaton északi partján lévő Badacsony jellegzetes hegyvonulatára. Fotó: Faludi Imre / MTI)

Rovatok