Index Vakbarát Hírportál

Felbecsülhetetlen értékű díszkandallók kerültek elő a Budavári Palota kutatásakor

2022. május 12., csütörtök 10:48

A kandallók többsége kisebb sérülésekkel vészelte át a második világháború pusztításait, még az 1940-es évek legvégén is eredeti helyükön voltak, azonban a palota épületének bontási munkálataikor valamennyit szétszedték.

Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák – olvasható a Várkapitányság sajtóközleményében.

A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során további értékes leletek is előkerültek. A Nemzeti Hauszmann Program egyik legfőbb célja a Budavári Palota teljes rekonstrukciója, hogy a látogatók ismét a századfordulós fényében csodálhassák meg az épületegyüttest.

Az eredetivel megegyező rekonstrukcióhoz elengedhetetlen, hogy megismerjük azokat a századfordulós részleteket, amelyeket nem érintettek a háború utáni, ideológiai okokból történt leegyszerűsítő átépítések

– írja a Várkapitányság.

Hetven év után bukkantak rá a díszkandallókra

A déli, D és F jelű épületeket összekötő közműalagútban majdnem hetven év után bukkantak a palota egykori kandallóinak több, felbecsülhetetlenül értékes darabjára. A kandallók többsége kisebb sérülésekkel vészelte át a második világháború pusztításait, még az 1940-es évek legvégén is eredeti helyükön voltak, azonban a palota épületének jelentős bontási munkálataikor valamennyit szétszedték.

A most fellelt faragottkő-elemek feltehetően a palota bontásakor kerülhettek mai helyükre. A folyosót később közműalagúttá szűkítették, így hosszú évtizedekre teljesen elzárták az értékes kőfaragványokat a külvilágtól.

A beazonosításkor kiderült, hogy a legnagyobb, 16 darabból álló csoport a századfordulón a krisztinavárosi szárny egykori helyiségeibe, az Andrássy- és a Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit tartalmazza. 

A Királyi Palotában elhelyezett korszerű kandallókat légfűtésre is használták, stílusuk és színviláguk mindig összhangban volt annak a teremnek a kialakításával, amelyikbe kerültek. A kandallókat egykoron Seenger Béla szobrászművész, kőfaragómester készítette, aki maga végezte el az összes szobrászmunkát a gazdagon kifaragott kőtömbök fényezésével, csiszolásával együtt. A kandallók magyar fehér márványból és gyüdi márványból készültek.

Rovatok