Index Vakbarát Hírportál

A szén-monoxid veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem

2022. május 13., péntek 14:36

Május közepéig már ötven, szén-monoxid-szivárgáshoz köthető esethez riasztották a tűzoltókat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elárulta, mivel lehet megelőzni, hogy hasonló esetek előforduljanak.

Ugyan a fűtési szezon véget ért, ez viszont nem jelenti azt, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Szén-dioxid ugyanis nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerkesztőségünknek megküldött közleményéből.

Mukics Dániel szóvivő közlése szerint május közepéig már ötven, szén-monoxiddal kapcsolatos esethez kellett riasztani a tűzoltókat ebben a hónapban, csütörtök este például kilenc hasonló eset történt.

Budapesten, Sopronban, illetve Zalaegerszegen két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban és Vácott is intézkednie kellett a tűzoltóknak a mérgező gáz miatt.

Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik. a környezetében pedig nem biztosított a megfelelő levegő-utánpótlás.

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó vagy a mobil klíma – mutatott rá Mukics Dániel.

A szóvivő szerint így a megelőzés érdekében az új ablakokba érdemes légbevezetőt szereltetni, mert nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást azonban az állandó és automatikus légbevezetés jelenti – olvasható a közleményben.

Rovatok