Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik öt minisztériumot is hiányol az új kormányból

2022. május 14., szombat 14:02

A párt úgy látja, hogy Orbán Viktor a „saját gazdasági holdudvara érdekeinek megfelelő” kormányt állított össze.

Pénteken hivatalossá vált, hogy milyen minisztériumi struktúrában működik Orbán Viktor új kormánya, és a tárcavezetők nevét is nyilvánosságra hozták.

A Jobbik szerint Orbán Viktor nem az ország legégetőbb problémáinak, hanem „saját gazdasági holdudvara érdekeinek megfelelő – szinte személyre szabott – minisztériumi struktúrát hozott létre”. Kimagasló példának tartják, hogy

a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezeti, aki egyszerre lesz honvédelmi miniszter és a honvédség egyik legnagyobb beszállítója. Kíváncsian várjuk azoknak az idegőrlő, maratoni tárgyalásoknak a végeredményét, amiket a honvédelmi miniszter majd a saját cégével folytat.

A párt öt minisztériumot is hiányol a kabinetből, ezek a következők:

A Jobbik úgy véli, ezek hiánya „nem csupán azért baj, mert ezek a stratégiailag fontos ágazatok, valamint minisztériumok nagyban meghatározzák egy ország jövőjét, sikerességét, hanem azért is, mert a magyar egészségügy és a magyarok egészsége romokban, a magyar oktatási rendszer hibáitól pedagógusok és diákok százezrei szenvednek, a magyar dolgozók millióit kizsigerelő rabszolgatörvény Magyarországán élünk, ahol a szociális háló gyakorlatilag megszűnt, a jövő pedig vagy zöld lesz, vagy nem lesz”.

Rovatok