Index Vakbarát Hírportál

Gyerekeket csaptak be az influencerek, a GVH lecsapott

2022. május 17., kedd 18:52

Három magyarországi influencerügynökséget is megbírságolt a Gazdasági Versenyhivatal, miután azok hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo SMS-játék kapcsán előírt kötelezéseket.

A versenyhatóság tavaly májusban 350 milliós bírságot szabott ki egy külföldi cégre az Ask Bongo nevű mobiljáték miatt – tájékoztatta a pénzcentrum.hu-t a GVH. Akkor a játék ausztrál működtetője burkolt reklámokkal próbálta, a költséget elhallgatva, emelt díjas SMS-ek küldésére rávenni a gyermekeket. 

A GVH AZ ÜGYBEN MEGÁLLAPÍTOTTA HÁROM HAZAI INFLUENCERÜGYNÖKSÉG ÉS EGY WEBTARTALOMGYÁRTÓ FELELŐSSÉGÉT IS, DE – EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKRE TEKINTETTEL – BÍRSÁGOLÁS HELYETT A JÖVŐBENI JOGKÖVETÉST ELŐSEGÍTŐ PROGRAMOKAT ÍRT ELŐ.

A versenyhivatal a határidő lejártával utóvizsgálatot folytatott: a vállalkozások számára előírt kötelezettségek teljesítését ellenőrizte. Az eljárás azt állapította meg, hogy a négy vállalkozásból hárman késve vagy hiányosan dokumentálva hajtotta végre a hatóság által előírt programot.

A hatóság ennek megfelelően összesen 900 ezer forintos bírságot szabott ki a három cégre: a Bona Extra Kft.-re, a P4R Digital Agency Kft.-re. és a Social Guru Magyarország Kft.-re.

Rovatok