Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor: Meg akarom tudni, mi az oka a brüsszeli elakadásnak

2022. május 17., kedd 15:01

Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért felelős leendő miniszter a legsürgetőbb teendőiről nyilatkozott.

Elmondása szerint egyik feladata az, hogy a fejlesztéspolitikában a területi szempontok az eddigieknél hangsúlyosabban jelenjenek meg.

Ez talán összefüggésben van azzal, hogy az elmúlt egy évben az észak-dunántúli gazdaságfejlesztési övezet kormánybiztosa voltam, és számtalanszor érveltem amellett, hogy ez a terület némileg más problémákkal küzd, mint az ország többi régiója. Úgy érzem, hogy az országos fejlesztéspolitika ma ezt még nem ismeri el

– fogalmazott Navracsics Tibor a VEOL Veszprém Megyei Hírportálnak adott interjúban.

Összehangoltabb Balaton-politikát akarnak

A feladatom az, hogy a ciklus végéig, 2026-ig kiépítsünk egy olyan fejlesztéspolitikai intézmény- és szempontrendszert, amely lehetővé teszi, hogy az itt élők sajátos érdekeiket jobban tudják érvényesíteni a fejlesztéspolitikában, illetve a fejlesztéspolitika jobban tudja támogatni az itteni szempontokat

– mondta, hozzátéve, hogy a Balaton környékén ez a turizmus és a ma is jelen lévő közigazgatási széttagoltság, ugyanis a tó három megyéhez, három tervezési-statisztikai régióhoz tartozik. 

Ha összehangoltabb Balaton-politikát akarunk, akkor a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szerepét is erősítenünk kell

– vélekedett.

Navracsics Tibor szerint abból adódnak az Észak-Dunántúl különleges szempontjai, hogy a térség közelebb van Nyugat-Európához, az ottani munkaerőpiacokhoz, mint az ország többi része, ezért sokkal nagyobb kihívás a térség vállalkozói számára a munkaerő, a munkavállalók megtartása. 

Az itt élők számára nem a nemzeti átlag a viszonyítási szempont

– hangsúlyozta a leendő miniszter. 

Fel kell venni a kapcsolatot Brüsszellel

A kormány és az Európai Unió vitájával kapcsolatban arról beszélt, hogy megegyezést kell találni az unióban, és a többéves pénzügyi keret, valamint az újjáépítési alapból származó források megszerzéséhez alá kell írni két megállapodást.

Az elsődleges célom az lesz, hogy Brüsszellel felvéve a kapcsolatot megtudjam, melyek az okai az elakadásnak, és próbáljuk elhárítani az akadályokat. Örülnék, ha a forrásokat minél gördülékenyebben biztosíthatnánk. 

A hazánkban elindult fejlesztéseket ezekből az alapokból kell finanszírozni, ezért minél hamarabb kellenek az uniós források – közölte Navracsics Tibor.

(Borítókép: Navracsics Tibor 2021. október 7-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok