Index Vakbarát Hírportál

Orbán Ráhel: Nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk

2022. május 17., kedd 16:32

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel interjút adott egy design- és életmódmagazinnak, melyben új budapesti vállalkozását népszerűsíti, de néhány magánéletét érintő részletet is elárult.

Orbán Ráhel legutóbb akkor került a média érdeklődésének középpontjába, amikor tavaly szeptemberben kiderült, hogy Spanyolországba költöztekMarbellán telepedtek le, ötéves gyermeküket pedig egy nemzetközi magániskolába íratták be (ahol spanyolul és angolul zajlik az oktatás).

A ma a Hyper and Hyper oldalán megjelent interjúban a miniszterelnök lánya az egyik budai bevásárlóközpontban megnyitott boltja apropóján elmondta, hogy 

Kihívásokkal teli volt Spanyolországból intézni a bolt elindításához szükséges folyamatokat, de az online világnak köszönhetően ma már ez is kivitelezhető volt. 

Arról is beszélt, hogy ő maga is  a XII. kerületben nőtt fel,

Ide kötődik a gyerekkorom, de jelenleg is itt lakom. A gyerekek ide járnak majd szeptembertől iskolába, óvodába.

Ebből kitűnik, hogy közel nyolc hónap távollét után hazaköltözött a család. A beszélgetésben a nagycsalád értékét hangsúlyozva úgy fogalmazott:

Én is nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk, egymás játékaival játszottunk, ugyanabban a kiságyban aludtunk. Ezeknek a dolgoknak számomra értéke van. 

A ma megnyílt és általa vezetett bababolt termékkínálatában egyebek mellett a relaxációs habfürdő, pocakcsengettyű és alkoholos filc is megtalálható.

A teljes interjút a Hyper and Hyper oldalán olvashatja el.

Rovatok