Index Vakbarát Hírportál

Kiemelkedő nemzeti érték lett az ELTE Füvészkert

2022. május 19., csütörtök 12:57

A Füvészkert az egész magyar nemzet kertje, ahogy V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő fogalmazott.

Lezajlott az ELTE Füvészkert jubileumi évének záróeseménye.

A negyedévezredes múltat az Európai Botanikus Kertek Kongresszusának nemzetközi résztvevőivel közös program keretében ünnepeltük meg

– mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Mindenkit lenyűgöztek a Füvészkert fái

A Kongresszus résztvevőit és a hazai meghívottakat is egyaránt lenyűgözték a tematikus kertvezetések, mely során bemutatták a Füvészkert legérdekesebb fáit, védett és veszélyeztetett növényeit, ritka és közismert gyógynövényeit, valamint a mikroszaporító labort is – írja az MTI.

Szombaton egész napos családi programmal kívánjuk lezárni a jubileumi évet. Ezen a napon a biológiai sokféleség napja és a növények napja alkalmából színes programokkal várjuk a családokat. A növényeink örökbefogadóit is ezen a napon várjuk, és az új örökbefogadásokat növényajándékkal jutalmazzuk

– mondta V. Németh Zsolt.

(Borítókép: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Füvészkert. Fotó: Manek Attila / MTI)

Rovatok