Index Vakbarát Hírportál

Orosz Anna sem akar a Momentum elnöke lenni

2022. május 19., csütörtök 19:44

Fekete-Győr András után elindult a Momentum elnöki posztjáért, de akkor Donáth Annát választották meg. Most azonban már a párt elnökségébe sem szeretne bekerülni.

Fekete-Győr András lemondása után, 2021 októberétől Orosz Anna a Momentum ügyvezetőjeként irányította a pártot. A hivatalos tisztújítón elindult az elnöki pozíciójáért, de akkor Donáth Annát választották a párt élére. 

Magyar Hang megkeresésére Orosz Anna elmondta: nem indul újra a tisztségért, sőt, a párt elnökségébe sem szeretne bekerülni. 

A következő időszakban az újbudai országgyűlési képviselői teendőimre kívánok összpontosítani

– indokolta a lapnak. 

Eddig ketten jelezték, hogy indulni fognak a Momentum júniusi tisztújításán a megüresedett elnöki székért: Kerpel-Fronius Gábor és Hajnal Miklós. Kerpel egyelőre nem nyilatkozik a terveiről, amit majd csak a belső pártfórumon fog prezentálni. A Budapesten a Hegyvidék képviselőjeként a parlamentbe jutott Hajnal Miklós szerint azért alkalmas a párt vezetésére, mert már több stratégiai döntést hozott:

Pultozott +35 és –5 fokban is, jó pár órát töltött tévéstúdiókban, tárgyalt a koalíciós partnereikkel, és ült szemtől szembe fideszes politikusokkal is

– foglalta össze az újság a momentumos képviselő maga mellett szóló érveit.

Ahogy korábban megírtuk, Donáth Anna május elején jelentette be, hogy visszavonul.

Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek

– írta a politikus a Facebook-oldalán.

(Borítókép: Orosz Anna. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok