Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossággal fenyegette prostituáltként dolgozó volt barátnőjét a 17 éves fiatal

2022. május 19., csütörtök 17:17

Éles lőfegyvereket is lefoglaltak az erzsébetvárosi rendőrök egy VII. kerületi lakásban. A TEK segítségével szerdán hajnalban ütöttek rajta az ott lakó fiatalemberen, aki a megalapozott gyanú szerint fenyegette és bántalmazta prostituáltként dolgozó volt barátnőjét, keresetét pedig az utolsó fillérig elvette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kitartottság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 17 éves fiatal ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú körülbelül másfél hónappal korábban ismerkedett össze egy prostituáltként dolgozó 24 éves nővel, akit rögtön arra kért, hogy költözzön hozzá, szülei erzsébetvárosi lakásába. Odaköltözése után a fiú minden keresetét elvette tőle, nem engedte, hogy barátaival beszéljen vagy találkozzon, többször megverte, összetörte a telefonját, és azzal is fenyegetőzött, hogy megöli − közölte honlapján a rendőrség

A VII. kerületi rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével 2022. május 18-án hajnalban fogták el a feltételezett elkövetőt. A lakásban pisztolyt, vadászpuskát és hozzájuk tartozó lőszereket találtak. Az éles lőfegyvereket lefoglalták − bár a fiú apjának volt rájuk engedélye, tárolásuk nem felelt meg a szabályoknak.

A 17 éves fiatalt a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol kitartottság bűntett, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Rovatok