Csökkent hazánkban a hajléktalanok száma – jelentette ki az Indexnek az évtizedek óta hajléktalanellátással foglalkozó Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese. Breitner Péter szerint az utcán és a szociális intézményekben is kevesebben élnek, a jelenség nagyrészt a munkaerőhiánnyal magyarázható, a munkaerőpiac most ugyanis azokat is felszívja, akiknek egyébként nincs meg a megfelelő iskola végzettségük.

A hajléktalanok száma még annak ellenére is csökkent, hogy manapság nagyon nehéz lakáshoz jutni, legyen szó saját ingatlanról vagy akár csak egy albérletről. Így a többség vélhetően nem lakásban, hanem sokkal inkább munkásszállókon, építkezési barakkokban, illetve bérelt ágyakban talált menedéket. Ezek még mindig nem adják meg a szükséges stabilitást, de már egy fokkal jobb, mint az utcán

– mondta Breitner Péter, kiemelve, hogy összességében a helyzet ugyanakkor nem feltétlenül könnyebb, a hajléktalanok ugyanis egyre idősebbek és egyre betegebbek. Korábban az átlagéletkor éveken keresztül 47 volt, ez mostanra közel tíz évvel több, 55 év körül mozog. Közülük sokan súlyos egészségügyi problémákkal küzdenek, rokkantak, csak a pszichiátriai betegek száma 25-30 százalékra tehető.

Míg az átlagéletkor és a betegségek száma egyre magasabb, addig a hajléktalanok iskolai végzettsége egyre alacsonyabb, a BMSZKI ügyfeleinek több mint fele csupán 8 általánossal rendelkezik. Ezzel szemben régen több volt a középkorú, akár szakmunkás-bizonyítvánnyal, érettségivel rendelkező utcára kerülő. 

Ami a nemek arányát illeti, az elmúlt években több lett a nő, de még így is csak az összlétszám 25-30 százalékát teszik ki, a hajléktalanok 75 százaléka férfi.

Szintén nőtt a romák aránya, míg 15-20 évvel ezelőtt csak elvétve voltak az utcán és az intézményekben, most már 25-30 százalékra tehető azok száma, akit néztek már cigánynak. Méréseinkkor szándékosan erre kérdezünk rá, ugyanis abból a szociológiai iskolából indulunk ki, hogy ha valakit valamilyennek tartanak, akkor vélhetően olyan bánásmódot is kap majd. Ettől függetlenül kiegészítésképp feltesszük azt a kérdést is, hogy »romának tartja-e magát«, és erre csak az összes hajléktalan 15 százaléka válaszol igennel

– részletezte a BMSZKI szakmai vezetője, aki arra a kérdésre, hogy a különböző nemi, életkori és egyéb sajátosságoktól eltekintve tulajdonképpen hány hajléktalan lehet hazánkban, egy nagyon óvatos becslést fogalmazott meg, mely szerint

A hajléktalanok valamivel több mint fele a vidéki nagyvárosokban él elszórtan, míg a kisebbik felük, körülbelül 15-20 ezer ember Budapesten küzd nap mint nap a túlélésért. Ezen belül 3-5 ezren vannak azok, akik közterületen élnek, és csupán pár százra tehető azok száma, akik a járókelők által jól látható helyeken vannak, gondoljunk itt a pályaudvarokra, metróaluljárókra, boltok kirakataira.

Bár a köztudatban abszolút ez az utóbbi csoport képe a meghatározó, a helyzet az, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Sokkal többen élnek eldugott, számunkra láthatatlan helyeken, és ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy a legtöbb hajléktalan elmegy melletted az utcán, és fogalmad sincs, hogy neki nincs otthona

– mondta Breitner Péter kiemelve, hogy hazánkban a hajléktalanság mellett a lakhatási szegénység is komoly gondot jelent, ez a jelenség mintegy 2,5-3 millió embert érint. Aki ilyen helyzetben van, annak van valamiféle otthona, de a körülmények túlzsúfoltak, veszélyesek, egészségtelenek, vagyis például a falak penészesek, omladoznak, vagy épp hiányzik az ajtó, az ablak. Az is elképzelhető, hogy a körülmények nem rosszak, de az adott személynek a lakhatási költségek megfizetése gondot jelent vagy szimplán jogi garanciák nélkül lakik valahol, például szívességből használhat egy nyaralót, de nincs albérleti szerződése.

A szakértő úgy véli, hogy ez az állapot már nincs messze a hajléktalanságtól, ha a lakhatási szegénységhez jövedelmi szegénység, és esetleg más problémák is társulnak, akkor „nagyon egyszerűen le lehet csúszni”.

Túl könnyű az út lefelé. Mindez amiatt van, mert hazánkban a szociális háló nem elég sűrűn szőtt. Erősebb családsegítő szolgálatra, gyermekvédelmi rendszerre, szervezettebb idős- és pszichiátriai ellátásra lenne szüksége ennek az országnak. Egyszóval minden olyanra, mellyel a hajléktalanság megelőzhetővé, elkerülhetővé válna. Aki mégis utcára kerül, átmeneti szálláson, éjjeli menedékhelyen húzhatja meg magát. A legtöbb helyen a pihenési lehetőségen túl étkeztetéssel, tanácsadással segítenek a nehéz helyzetbe került embereknek, de a visszakapaszkodás nagyon komoly erőfeszítéseket igényel

– jelentette ki Breitner Péter.

Elmaradt Covid-hatás?

A pandémia a hajléktalanellátókat minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította. 2020. márciusban a szociális munkásokon hatalmas volt a rémület, hogy járvány idején vajon mi fog történni azokon a tömegszállásokon, ahol egyébként is nagyon sok a beteg, legyengült ember.

Olyan rémképeket vizionáltunk, hogy az ügyfeleink százasával fognak meghalni, de szerencsére nem így történt. Még teljesen mi sem értjük, hogy miért úsztuk meg viszonylag könnyen, de az biztos, hogy amit lehetett, megtettünk

– mondta a szakember, utalva arra, hogy nagyon szigorú beléptetési rendszert vezettek be, és nagyon komolyan vették a maszkhasználatot, a fertőtlenítést, illetve amikor már rendelkezésre állt az oltás, akkor azt a fővárosi önkormányzat közbenjárásának köszönhetően a hajléktalanok számára is biztosították.

A szakmai vezető kitért arra is, hogy szerencsére egy másik hipotézis sem jött be. Felidézte, hogy a járvány idején sokan elvesztették a munkájukat, ami látszólag azt vetítette elő, hogy még több lesz hazánkban a hajléktalan.

Egyelőre nem látjuk ennek jeleit, sőt, ahogyan arról korábban már szó volt, épphogy kevesebben lettek az utóbbi időben. Ne feledjük ugyanakkor, hogy mire valaki ténylegesen hajléktalanná válik, addig általában évek telnek el, így egyelőre csak abban bízhatunk, hogy a Covid később sem érezteti majd a hatását

– tette hozzá Breitner Péter.

A BMSZKI „Utak és korlátok a hajléktalanellátásban” címmel egész napos szakmai konferenciát tart, az eseményt online ezen a linken követheti.

(Borítókép:  Dean Purcell / Getty Images)