Hányattatott sors jutott Magyarországon az óvadék intézményének. Amíg a XIX. század végétől a második világháborúig a fogva tartott személyt szabadlábra kellett helyezni, ha kellő biztosítékot adott, addig a kommunista rendszerben mellőzték az alkalmazását, és csak 2003-ban vezették be újra. Az elmúlt két évtized sem volt fáklyásmenet, a kezdeti bizonytalanságok után 2018-tól megszüntették az óvadék önállóságát, és ma kizárólag a távoltartáshoz és a bűnügyi felügyelethez kapcsolódva indítványozhatja az ügy terheltje. Az óvadék legkisebb összege félmillió forint.
Az óvadék lényegét tekintve a letartóztatást váltja ki. Magyarországon több mint százhúsz éve ismert, hiszen már a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvény rendelkezett az úgynevezett biztosíték intézményéről. Persze ez az öt negyedszázad eltörpül ahhoz képest, hogy Angliában az 1066-os normann hódításig bezárólag valamennyi bűncselekmény gyanúja esetén megengedhető volt az óvadék kiszabása. A rendszer a későbbiekben sokat finomodott, például emberölésnél kizárták az alkalmazását, illetőleg a készpénzfizetés mellett megjelentek más kötelezettségvállalási formák is.
az angolszász jogszemlélet lényege, hogy a terheltnek joga van óvadék ellenében szabadlábon védekezni.
Viszont nem lehet szó óvadékról, ha attól kell tartani, hogy a terhelt az eljárás tanúival, további terheltjeivel összebeszél, netán újabb bűncselekményt követett el, vagy ha a terhelt érdeke a fogva tartást megkívánja.
Az 1896-os magyar szabályozás szerint az előzetes letartóztatásban vagy vizsgálati fogságban lévő, vagy egyébként fogva tartott személyt szabadlábra kellett helyezni, ha helyette maga vagy más megfelelő biztosítékot adott, és ez, tekintettel a vád tárgyává tett cselekményre és a terhelt személyes körülményeire, szökését valószínűtlenné tette. Biztosítékként elfogadtak készpénzt, értékpapírt, jelzáloggal biztosított kötelezettségvállalást. A biztosítékot az eljáró bíróság előtt kellett felajánlani. Ha a terhelt szökést kísérelt meg, vagy a szabályszerű idézésre nem jelent meg a hatóság előtt, és távolmaradását nem mentette ki, ismét letartóztathatták.
A kommunista rendszerrel nem volt kompatibilis az óvadék,
ezért a második világháború után 58 évig mellőzték az alkalmazását. A joghallgatók évtizedeken át legfeljebb a magyar jogtörténet részeként tanulhattak erről a burzsoának minősített jogintézményről. Ez annyira jól sikerült, hogy a rendszerváltozás után bő egy évtizedig szóba sem került a rehabilitációja.
Az óvadékot Bárándy Péter igazságügyi miniszter előterjesztésére a 2003. július 1-jén hatályba lépett büntetőeljárási törvény vezette vissza a magyar jogrendszerbe. Még hatályba sem lépett a törvény, máris bírálatok kereszttüzébe került; csak az ügyészség száz ponton kérte korrigálni a szabályozást.
Bárándy érvelése szerint az óvadék a büntetőeljárás olyan intézménye, amelyet nemcsak az angolszász jogrendszerben, hanem a francia és a német szabályozásban, valamint az ezeket követő országok jogszabályaiban is megtalálunk.
Mint kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatásnak olyan alternatíváját jelenti, amely egyrészt biztosítja a büntetőeljárás alapelveinek következetes betartását, másrészt kíméli a központi költségvetést, és enyhíti a fogva tartást végző intézmények leterheltségét.
A 2003-as jogszabály sem az óvadék összegének felső, sem az alsó határát nem szabta meg. A bíróságoknak a terhelt személyi körülményeinek figyelembevételével kellett megállapítaniuk az összeget.
A jogalkotók mindenképpen szerették volna elkerülni, hogy az óvadék a gazdagok privilégiumává váljon.
Ezért azt is lehetővé tették, hogy az óvadékot ne csak a terhelt, vagy annak közvetlen hozzátartozói ajánlhassák fel, hanem bárki más is.
Az első óvadékosnak hárommillió forintot kellett leszurkolnia 2003 nyarán. A férfit emberölés előkészületével és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolták; amiért akár 12 év szabadságvesztést is ki lehetett szabni. A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy nem megrögzött, veszélyes bűnözőről van szó, és a történteket elsősorban féltékenység motiválta.
A Lajtán túl azért nagyobb összegek forognak kockán. Például nem volt szívbajos az a bécsi bíróság, amely szintén 2003-ban csak nyolcvanmillió euró (akkori árfolyamon húszmilliárd forint) óvadék ellenében járult volna hozzá, hogy Kulcsár Attila, a több mint húszmilliárdos sikkasztással gyanúsított bróker a kiadatási eljárás alatt szabadlábon védekezhessen. Kulcsár védője szerint az összeg meghatározásával egyértelműen jelezte a bíróság, hogy bár a törvény elvben lehetőséget adna rá, semmiképpen nem kívánták Kulcsárt szabadlábra helyezni.
Az első években az óvadék átlagos összege ötszázezer és négymillió forint között mozgott. Aztán ennél lényegesen nagyobb óvadékigényeket is bejelentettek a bíróságok, miközben nőtt az óvadék ellenében szabadlábon védekező terheltek száma is.
Követhetetlenné vált az óvadékkiszabási gyakorlat.
Miközben például egy zsarolással gyanúsított ügyvédjelöltnek nyolcmilliót, egy sikkasztással vádolt férfinek tizenötmilliót kellett volna fizetnie, addig egy emberölési kísérlettel vádolt személytől csak hárommilliót kért a bíróság.
Az eddigi legmagasabb összegű óvadékot a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának, Gál Györgynek, az erzsébetvárosi önkormányzat korábbi gazdasági bizottsági elnökének kellett volna befizetnie 2011-ben. A Fővárosi Bíróság kereken százmilliót állapított meg, amit aztán Gál nem tudott, vagy nem akart letenni.
Évekkel később Kónya István, a Kúria akkori elnökhelyettese szóvá is tette, hogy foglalkozni kell az óvadék megállapításának gyakorlatával. Mint egy interjújában hozzátette: a bírósági jogalkalmazás egységére, helyes irányú gyakorlatára a Kúriának kell vigyáznia.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, mert a letartóztatás alternatívája helyett új szerepet kapott: a jelenlét biztosítása mellett a távoltartás és a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását szolgálja. Frech Ágnes, a törvény hatályosulását támogató munkacsoport elnöke kiemelte, hogy
az óvadék önállósága megszűnt, és kizárólag a távoltartáshoz és a bűnügyi felügyelethez kapcsolódhat.
Így például, ha a bíróság bűnügyi felügyeletet rendel el és magatartási szabályként előírja, hogy a terhelt nem hagyhatja el a lakását, ennek betartására két intézmény is szolgál: az egyik a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz, másrészt az óvadék. Ez a két biztosítási intézkedés együttesen is alkalmazható. Megjegyezte: az óvadék összegének meghatározásánál elsősorban a gyanúsításban szereplő bűncselekmény tárgyi súlyát, valamint a terhelt személyi körülményeit, vagyoni viszonyait veszi figyelembe a bíróság.
Polt Péter legfőbb ügyész legutóbbi országgyűlési beszámolójában hangsúlyozta:
Jelentősen bővült az óvadék alkalmazásának lehetősége, ezzel is jelezve, hogy a törvény a letartóztatások számát a minimálisra kívánja csökkenteni, és a letartóztatást valóban csak a legszükségesebb esetekre kívánja korlátozni.
Fontos szabály, hogy óvadék a terhelt vagy a védő indítványára állapítható meg. Azaz bíróság ezt hivatalból nem rendelheti el. Tárgya pénz lehet, amelynek legkisebb összege ötszázezer forint. A bíróság óvadék felajánlása esetén az összeg meghatározásánál a gyanúsításban szereplő bűncselekmény tárgyi súlyát, a terhelt személyi körülményeit, vagyoni viszonyait veszi figyelembe. Az óvadék összegét a terhelt, a meghatalmazott képviselője és a védő is leteheti.
Magyarországon évente néhány száz esetben teszik lehetővé a bírák óvadék letételét. Ezekben az ügyekben többnyire betölti rendeltetését, mert szökésre alig akadt példa.
(Borítókép: Bírósági tárgyalóterem. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)