Index Vakbarát Hírportál

Nem voltak bekötve, kirepültek az autóból a rábasömjéni balesetben

2022. május 24., kedd 11:11

Életveszélyes sérülést szenvedett egy nő, miután kirepült az autójából egy baleset következtében.

A Peugeot-ban utazók – egy férfi és egy nő – hétfőn kora reggel szenvedtek balesetet Sárvár és Rábasömjén határában. Egyelőre az sem tisztázott, hogy melyikük vezette a járművet, ezért a rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Az eddigi információk szerint a személyautó egy jobb oldali padkára futott rá egy balra ívelő kanyarban, amit a sofőr hirtelen kormánymozdulattal próbált korrigálni. Emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, elsodorta a Sárvár-Rábasömjén településtáblát, majd egy betonáteresznek ütközött és a levegőbe emelkedett, mielőtt a tetejére fordulva megállt. 

Eközben az autóból mindkét ember kirepült, mivel nem voltak bekötve.

A 112 Press szerint a járműben utazó nő az első ütközési ponttól több mint 50 méterre feküdt az út melletti kukoricaföldön. A mentők a helyszínen stabilizálták az állapotát, majd a sárvári tűzoltók segítségével vitték az életveszélyes állapotban lévő sérültet a mentőhöz. A férfi is kirepült az autóból, az ő állapota szintén súlyos, ő is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Utóbb, az autó felállításakor kiderült, hogy a jármű utascellája többé-kevésbé épen maradt. Vagyis a járműben utazók vélhetően kisebb sérülésekkel megúszták volna a baleset, ha bekapcsolták volna a biztonsági övüket.

Rovatok