Index Vakbarát Hírportál

A DK beleáll, és ráhajt a megüresedett önkormányzati helyekre

2022. május 27., péntek 10:38

A Demokratikus Koalíció mindenképpen szeretné elkerülni, hogy a legnépesebb budapesti kerület a Momentum fellegvára legyen.

A XI. kerületi hatpárti vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a Fővárosi Közgyűlésben. Ezt üzente Lakos Imre, a DK újbudai elnöke közleményében, arra utalva, hogy szerinte a Momentum Bősz Anett megválasztásának megvétózásával „felrúgta” a XI. kerületben zajló hatpárti egyeztetést.

A Momentum ezeken a hatpárti tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy Lados Tamás, a párt kerületi elnöke legyen a XI. kerület alpolgármestere. Ahhoz is ragaszkodik, hogy az új alpolgármestert a szeptemberi időközi választás előtt válasszák meg

– közölte csütörtökön a DK újbudai szervezetének elnöke.

Mint ismert, Újbudán Orosz Anna eddigi momentumos alpolgármester és Bedő Dávid képviselő helye ürült meg az önkormányzat képviselő-testületében.

Lados Tamás mellett a Momentum a másik helyen Devecseri Mátyást, a párt helyi alelnökét jelölné, erre utal az is, hogy informálisan már el is indította kampányát, amit maga Orosz Anna támogat. Láthatóan a párt időt akart nyerni azzal, hogy a két megválasztott országgyűlési képviselő hivatalosan még mindig nem mondott le (erre a parlament megalakulását követő 30 napig, azaz június elejéig ad számunkra lehetőséget a jogszabály), de a jelöltekről a döntés sokáig már nem odázható.

A hatpárti választási megállapodás egyébként világosan fogalmaz, listás helyen az addigi képviselő pártja jogosult jelölni, egyéni körzetben győztes képviselői hely esetében pedig a pártok törekednek erre. Ez a törekvés egyáltalán nem tükröződik a DK budapesti mozgásában.

Lakos Imre azt állította, hogy a XI. kerület vezetésében részt vevő pártok többsége Lados Tamás alpolgármesterségét elutasítja, az LMP–Párbeszéd–Momentum köreiben azonban ezt lapunknak kategorikusan cáfolták. Amint arról beszámoltunk, a Momentum csupán az összefogáspárti megállapodásnak szeretne a XI. kerületben (is) érvényt szerezni, Ladost mielőbb meg is választanák, ezt pedig az LMP és a Párbeszéd is támogatja.

Újbuda a puskaporos hordó

A körzet azért is válhatott puskaporos hordóvá, mert az előválasztáson épp itt győzte le majdnem 69 százalékos eredménnyel Orosz Anna a baloldal (előbb MSZP-s, majd a DK-ba igazoló) veterán politikusát, Gy. Németh Erzsébetet, illetve Tóth Endre, a DK felé gravitáló egykori MSZP-s polgármester Molnár Gyulát. A jelöltállítási küzdelem elsősorban presztízsharc, hiszen a XI. kerület baloldali testületi többsége akkor is biztosított lenne, ha végül mindkét körzetben a Fidesz jelöltje győzne.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, lapunknak azt mondta, a XI. kerületben az időközi választást még ki sem írták, de a Momentum már meghatározta a jelölteket; ez számukra elfogadhatatlan.

A helyzet kisszerűségét azzal érzékeltette, hogy a VII. kerületben – ahol viszont már kiírták a választást – a DK-s Jenei Kevin választási plakátjaihoz a Momentum nem adta oda a logóját. Ha ez igaz, az minimum kérdésessé teszi a momentumos terézvárosi polgármester erőfeszítéseit, Soproni Tamás ugyanis épp Jenei Kevin mellett kampányolt közösségi oldalának bejegyzése szerint.

A Fővárosi Közgyűlésben a DK egyébként Bősz Anett ügyében szeretett volna tiszta helyzetet teremteni, mert ha személyéről lezajlik a voksolás, napvilágra kerül, hogy kik emelik a helyi vitát összbudapesti szintre, ám a főváros vezetése szerint ez a helyzet eszkalációjához vezetett volna, ezért halasztották el az egész szerdai ülést.

Ellenzéki forrásunk szerint a XI. kerületi ügy messze nem Újbudáról, de még csak nem is Budapestről szól; nem Lakos Imre személyes harca, hanem a DK országos országos szintű törekvéseinek helyi megnyilvánulása. Egy olyan visszatérő mintázat, amely nem csak a Momentumot állítja célkeresztbe. Ezt jelzi legalábbis, hogy Zuglóban Szabó Rebeka helyének betöltése miatt a Párbeszéddel feszült össze Gyurcsány Ferenc pártja.

Azt gondolom, úgy helyes, ha a Momentum nem indít például Miskolcon, Hegedűs Andrea körzetében, vagy Isaszegen, Barkóczi Balázs körzetében ellenjelöltet, és a DK sem indít például Újbudán, Orosz Anna és Bedő Dávid körzeteiben ellenjelöltet 

– szögezte le Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja. Karácsony Gergely főpolgármester a most kialakult helyzetről a Klubrádiónak azt mondta: amikor egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy a kormányzóképességük meg az arról szóló választási benyomások messze vannak attól, hogy az ellenzék választást tudjon nyerni, pont az ilyen helyzetekre gondolt. 

Kritikájában az MSZP-s Komjáthi Imre durvábban fogalmazott, szerinte „azért nem tud összeülni a fővárosi közgyűlés, mert a DK és a Momentum egymás fa...t méregeti. Hát mentek ti a.....!”

(Borítókép: Lakos Imre. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok