Index Vakbarát Hírportál

Lekapcsolt a rendőrség egy dílert, aki a dél-pesti régiót látta el kábítószerrel

2022. május 28., szombat 11:26

Még május 25-én ütöttek rajta a fővárosi nyomozók egy feltételezett kábítószer-kereskedőn a XX. kerületben – közölte a rendőrség.

Információk szerint S. Attila naponta értékesített különböző illegális drogokat a dél-pesti régióban, főképp Csepelen és az agglomerációban. A közlemény szerint a budapesti rendőrök kábítószerkereső kutyával vizsgálták át a férfi lakását, járműveit, valamint az ingatlanhoz tartozó egyik tárolóhelyiséget.

Az előzetes adatok szerint ekkor bruttó 2,5 kilogramm marihuánát, 2,6 kilogramm amfetamint és 71 gramm kokaint is találtak, melyek feketepiaci értéke megközelíti a 18 millió forintot.

A nyomozók emellett lefoglaltak egy luxusterepjárót, egy nagy értékű kvadot, több mint egymillió forint készpénzt, valamint a bűncselekmény elkövetésével összefüggő eszközöket és droghígításához alkalmas anyagokat is. 

A BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 35 éves S. Attilát, akit őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Rovatok