Index Vakbarát Hírportál

Mutatjuk, meddig utazhatnak ingyen az egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók

2022. május 30., hétfő 15:37

Június 14-ig még ingyen utazhatnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain.

Június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek – szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint a rendvédelmi és a honvédelmi hivatásos állomány tagjai – közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.

Visszatér a kedvezményes utazás

A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait – közölte a BKK.

Az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, a munkáltató által kiállított igazolást is.

Rovatok