Index Vakbarát Hírportál

A DK-ban folytatja az MSZP volt elnöke

2022. május 31., kedd 10:31

Molnár Gyula a rendszerváltás óta politizál, volt polgármester és az MSZP elnöke is, most belépett a Demokratikus Koalícióba.

Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba – jelentette be Molnár Gyula. A volt szocialista politikus posztjában kifejtette, hogy nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül:

A rendszerváltás óta részt veszek a magyar belpolitikában. Öt cikluson át voltam Újbuda országgyűlési képviselője, két cikluson keresztül polgármesterként vezettem szeretett kerületemet, és volt idő, amikor az MSZP elnökeként kellett helytállnom. A politikában ezernyi dolog változhat, egyvalami azonban állandó: nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. És ha a puding próbája az evés, akkor a közösség próbája a közös munka.

A politikus azt is elárulta, hogy az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak együtt a DK-val, és „mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni”.

Molnár Gyula 1994-től 2010-ig folyamatosan, 2018-tól újra országgyűlési képviselő volt, 2016 júniusától 2018 áprilisáig az MSZP elnöki pozícióját is betöltötte. 2021-ben egy ellentmondásos politikai folyamat végén kizárták a szocialisták soraiból, az ellenzéki előválasztáson már a DK támogatásával indult, de Budapest 18-as számú választókerületében veszített a momentumos Tóth Endre ellen. Molnár Gyulának nem jutott befutó hely az ellenzék közös listáján.

Rovatok