Index Vakbarát Hírportál

A Greenpeace újabb pert indított a Fertő tó védelmében

2022. május 31., kedd 15:36

A zöld szervezet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal közigazgatási határozatának hatályon kívül helyezését kéri a bíróságtól.

A Greeenpeace elindította a második perét is, hogy bíróságon szerezzen érvényt azoknak a hazai és nemzetközi jogszabályoknak, amelyeket a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal a határozatával a szervezet szerint megint semmibe vett. 

„A Fertő tó kiemelt jelentőségű nemzeti és nemzetközi kincsünk, Ausztriával közös nemzeti parkunk, amelyet a magyar állam közpénzből finanszírozott óriásberuházással tesz tönkre. 60 hektáros területet szakítottak ki és taroltak le egy olyan hazai és nemzetközi jogszabályok által védett, értékes vizes élőhelyből, amely állat- és növényfajok ezreinek adott otthont és madarak százezreinek biztosított táplálkozó-, fészkelő- és vándorlásuk során pihenőterületet" – olvasható a közleményben.

Ezrével tűnnek el kisebb-nagyobb tavaink, folyóvizeink harmada kiszáradóban van. Nemcsak a globális felmelegedés sújtja az országot, hanem az élővilág egyre gyorsuló pusztulása is.

Egy ilyen válságos helyzetben a döntéshozók, a kormány legfontosabb feladata az kellene, hogy legyen, hogy mindent megtesz a még megmaradt vizes élőhelyek védelmében, sőt, megpróbálja a már tönkrement területeket is újraéleszteni

– ad iránymutatást a Greenpeace.

A környezetvédelmi szervezet szerint végiggondolatlan és értelmetlen pusztítás az, ami jelenleg a Fertő tavon zajlik. Gazdasági kudarcra van ítélve ez a beruházást, „hiszen a Fertő tó is egyre erősebben szárad, és már most is, de később különösen alkalmatlanná válik arra, hogy vitorlások százait fogadja".

A zöld szervezet első perét egy évvel ezelőtt indította a Fertő tavi beruházás ellen.

Rovatok