Index Vakbarát Hírportál

Húszezer forintos költségtérítést kaphatnak a távmunkában dolgozók

2022. május 31., kedd 08:23

Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában - írja tájékoztatójában a Technológiai és Ipari Minisztérium.

A távmunka elfogadottságát a járványhelyzet Magyarországon is jelentősen megerősítette. A lehetőség nagyban hozzájárult a gazdaság stabilitásának megőrzéséhez, a munkahelyek megtartásához a vírusválságban. 2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek. A veszélyhelyzeti szabályozás érdemben mérsékelte az adminisztrációs terheket, rugalmasabbá tette az előírásokat. A bevált gyakorlat fenntartását a kormány javaslatára az Országgyűlés is indokoltnak találta.

A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is. 

Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia.

A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (rezsi, internet, biztosítás stb.).

Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembevételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló.

A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka (ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat) esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.

(Borítókép: Robin Utrecht/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

 

Rovatok