Index Vakbarát Hírportál

Új burkolatot kapott a zuglói Róna utca, mintegy 1,2 kilométeres szakaszt újítottak fel

2022. június 1., szerda 17:00

Befejeződött a zuglói Róna utca Szugló utca és Erzsébet királyné útja közötti 1,2 kilométeres szakaszának felújítása, a beruházás részeként új gyalogátkelőhelyeket és kerékpársávokat is kialakítottak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a tavaly ősszel kezdődött és a napokban véget ért felújításban megújult az útpálya, illetve a buszmegállók és az Uzsoki Utcai Kórháznál lévő parkolók burkolata is. Átépültek a szegélyek, valamint a kapubehajtók csatlakozásai, emellett a megállóhelyek környezetében a járdaburkolatok is teljes szélességükben – olvasható a közleményben.

Akadálymentessé váltak a gyalogátkelőhelyek, amelyeket taktilis burkolattal és süllyesztett szegéllyel láttak el, a megfelelő megvilágítás érdekében a közvilágítás is átépült. A Gyarmat utca kereszteződésénél, valamint a Szugló utcai csomópontban új gyalogátkelőhelyek is létesültek. A teljes szakaszon irányhelyes kerékpársávokat alakítottak ki. A mellékutcából való kikanyarodást segítve a kereszteződés előtt és után parkolásgátló füleket helyeztek el.

A kommüniké szerint a felújítás miatt hat fát ki kellett vágni, azonban valamennyit pótolták: a megújult útszakaszon hatvanegy, 16-18 centiméter törzskörméretű fát telepítettek.

Az útfelújítás a Fővárosi Önkormányzat 2020–2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Swietelsky Magyarország Kft. végezte.

Rovatok