Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Falus Ferenc

2022. június 2., csütörtök 09:46

Csütörtökön hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc, korábbi tiszti főorvos. A korábban baloldali színekben politizáló Falus Ferenc a múlt pénteken szívrohamot kapott, a budapesti Szent János Kórházban ápolták. Álmában érte a halál.

Falus Ferenc 1975-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, 1979-ben tette le a tüdőgyógyász szakvizsgát. Pályája kezdetén mentőorvosként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál, tüdőgyógyászként az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett. 

Falus Ferenc volt az 1995-ben megalakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke, 2001–2007 között a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként dolgozott. Ő hozta létre az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

2007 elejétől 2010 júliusáig volt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezetője.

Falus Ferenc  egyike volt a Haza és Haladás Egyesület alapítóinak, amely az Együtt egyik alapító szervezete lett. 2014 nyaráig az MSZP tagja volt, annak az évnek az őszén viszont már az Együtt–PM polgármesterjelöltként indította volna a II. kerületben. Végül az MSZP, a DK és az Együtt–PM bejelentette, hogy ő lesz a közös jelöltjük Tarlós Istvánnal szemben a főpolgármesteri posztra, a poszttól később visszalépett.

Arról, hogy Falus Ferenc szívinfarktust kapott a múlt héten, majd ma hajnalban meghalt, a volt tiszti főorvos fiára, Falus Dánielre hivatkozva a Telex számolt be elsőként. 

Falus Ferencről itt írtunk korábban>>>

Rovatok