Index Vakbarát Hírportál

Állami Számvevőszék: Az egészség és a jóllét közös érdek

2022. június 3., péntek 12:19

Az „Egészség és jóllét” megvalósítására a részcélok nyolcvan százalékánál van lehetőség, ugyanakkor a teljesítményellenőrzés lehetősége csak két részcél egy-egy témaköre esetében biztosított – derült ki az Állami Számvevőszék elemzéséből.

A koronavírus-járvány az egészségre, a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatásra és a szegénységre gyakorolt hatásaival veszélyeztetheti a 2015-ben, az ENSZ Fejlesztési Csúcstalálkozóján elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítását. Az Állami Számvevőszék elemzésében a szakértők azt tekintették át, hogy Magyarország miként járulhat hozzá az „Egészség és jóllét” 2030-ra kitűzött célértékeinek megvalósításához, miként illeszkedtek egymáshoz a globális, a nemzeti és a programszintű célok és az azok megvalósítását mérő indikátorok.

A Fenntartható Fejlődési Célok részcéljai között szerepel az anyák és a gyermekek egészsége, a fertőző betegségek visszaszorítása, a környezettel összefüggő betegségek csökkentése, az általános egészségügyi ellátás biztosítása, valamint az, hogy minden ember számára elérhetőek legyenek a biztonságos, megfizethető, hatékony, minőségi gyógyszerek és vakcinák.

Az Állami Számvevőszék szerint a Fenntartható Fejlődési Célok elérését leginkább olyan ellenőrzésekkel tudja elősegíteni, amelyek azt értékelik, hogy egy adott célterületen megvalósuló, közpénzből finanszírozott programok milyen mértékben járulnak hozzá a megvalósuláshoz.

Az elemzésből kiderült, hogy az „Egészség és jóllét” hazai megvalósítására a részcélok 80 százalékánál van lehetőség, ugyanakkor a teljesítményellenőrzés lehetősége csak két részcél egy-egy témaköre esetében biztosított.

Az Állami Számvevőszék szakértői szerint az illetékes kormányzati szerveknek olyan programszintű indikátorokat kellene kidolgoznia és szélesebb körben alkalmaznia, amelyek segítségével Magyarország is értékelhetővé és objektíven mérhetővé válna.

Rovatok