Index Vakbarát Hírportál

Nagy szavak és csöpögős sorok – így köszöntik politikusaink a tanárokat

2022. június 5., vasárnap 11:35 | aznap frissítve

Magyarországon 1952 óta ünnepeljük a pedagógusokat június első vasárnapján. Ez az alkalom most június 5-ére, Pünkösdvasárnapra esik. Ezen a napon a pártok, politikusok, szakszervezetek, civil mozgalmak képviselői is köszönetet mondanak – ezeket gyűjtöttük össze a teljesség igénye nélkül.

Egy korábbi cikkben már írtunk arról, hogy hazánkban a pedagógusnap alkalmából országszerte rendezvényeket tartanak, ahol a jutalmak átadására is lehetőség van. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tájékoztatása szerint jutalom címszó alatt nem kell komolyabb összegekre számítani, egy, a közösségi oldalukra feltöltött levélből kiderült, hogy például a Belső-Pesti Tankerületi Központ tanáronként ezer forintot biztosít „a méltó összejövetel” megrendezésére. Korábbi években arra is volt példa, hogy egy tanárt 600 forinttal örvendeztettek meg, de akadt olyan pedagógus is, akinek 200 forintnak kellett volna örülnie. Az oktatásban erre úgy reagáltak, hogy „ez nem jutalom, ez megalázás”.

A másik nagy pedagógus-szakszervezet is közösségi oldalán emlékeztetett a mai jeles napra, rögtön hozzátették ugyanakkor, hogy bár az ünneplésre nem sok okuk van, a köszönet nem maradhat el.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) köszöni, hogy a kormányzati megfélemlítések ellenére idén tavasszal a sztrájkolók kiálltak magukért és társaikért. A szakszervezet folytatja: küzdünk mindannyiunkért!

– írta a szakszervezet, mely egy 2019-ben készült karikatúrát is megosztott. Ezen azt láthatjuk, hogy egy tanár lyukas órában koldul. A PSZ jelzése szerint ez ma már nem csak egy karikatúra, hanem a valóság.

Szebb jövőt szorgalmaznak az ellenzéki pártok

A pedagógusnapon az ellenzéki pártok is megragadták az alkalmat, hogy elmondják a véleményüket az oktatás helyzetéről, a tanárok megbecsültségéről. 

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írta:

Hálával és köszönettel tartozunk az Orbánék által megalázott tanároknak.

A párt hangsúlyozza: „Ahogyan az év többi napján, úgy ma sem szabad elfelejtenünk, hogy mennyi hálával és köszönettel tartozunk azoknak a tanároknak, akiknek erőfeszítéseit Orbán embertelen rendszere az elmúlt 12 évben folyamatos jogfosztással, megalázóan alacsony bérekkel, elképesztő túlterheléssel, vagy lealacsonyító pedagógusnapi jutalmakkal fizette meg”. 

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestere közleményben azt írta, hogy a helyi önkormányzat éppen a megalázóan alacsony jutalmak és bérek miatt döntött úgy, hogy 20 ezer forintos pótlékkal támogatja a kerületi óvodai dolgozókat, pedagógusnap alkalmával pedig átlagosan további 100 ezer forintot ad a kerületi óvodák pedagógusainak.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán külön is köszöntötte a pedagógusokat. Bejegyzésében felhívta a figyelmet, hogy a megbecsülés hiánya miatt évről évre kevesebben mennek tanári pályára, noha „rajtuk áll a nemzet jövője”.

 Ha körülnézünk a világban, ahol őket becsben tartják, azok a sikeres, boldog országok. Ahol pedig semmibe veszik őket, mint Magyarországon, ott folyamatos a lefelé csúszás

– írta a politikus, hozzátéve, hogy ezen napon köteles esküt tenni arra, hogy amint rajta fog múlni, a tanárok a társadalom nagyrabecsülésében fognak részesülni.

A Párbeszéd is közleményt adott ki a pedagógusnap alkalmából: azonnali béremelést, azonnali pluszjuttatást követel a pedagógusoknak.

A pedagógusszakma megbecsültsége mind erkölcsileg, mind anyagilag elfogadhatatlan szinten van kormányzatilag: a folyamatosan megalázott tanárok közül sokan az albérletüket sem tudják kifizetni, nemhogy a családjukat eltartani, miközben éjt nappallá téve dolgoznak a társadalmi hasznosság szempontjából kulcsfontosságú területen

– írta a Párbeszéd. Az LMP is hasonló is közleményt küldött, a párt az azonnali béremelés mellett a sztrájkjog visszaállításának fontosságára hívták fel a figyelmet.

Karácsony Gergely főpolgármester egy személyesebb hangvételű posztban mondott köszönetet a pedagógusoknak. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a felesége is tanító, így testközelből látja, mennyi nehézséggel jár ez a szakma, de azt is tudja, mekkora boldogságot és erőt ad végigkísérni egy gyermek fejlődését, végigkövetni, ahogyan általuk rácsodálkozik a világra, ahogyan gazdagodik a tudása.

Boldog volnék, ha kedden úgy állhatnék a budapesti pedagógusok elé a főváros díjának, a Bárczy-díjnak átadásakor, hogy tudom, ezek az emberek minden elismerést megkapnak, legyen az társadalmi vagy anyagi

– mutatott rá Karácsony Gergely.

A Momentum Mozgalom sem hagyta szó nélkül a pedagógusnapot, közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy tulajdonképpen mit is kaptak a tanároktól Novák Katalintól. Emlékeztettek, hogy a köztársasági elnök a napokban írta alá a sztrájkot végleg ellehetetlenítő törvényt, amiről itt írtunk részletesen. A párt szerint a pedagógusok „bántalmazó kapcsolatban élnek munkáltatójukkal, a magyar kormánnyal”, „segélykiáltásuk ellenére segítség helyett mindig csak újabb pofont kapnak”.

Így látja az MSZP is, Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke Novák Katalin aláírására reagálva rámutatott: hála helyett jogfosztás – ez idén a pedagógusnap lesújtó summázata.

A párt egy három pontból álló javaslatcsomagot is megfogalmazott, ami így szól:

  1. Azonnal hajtson végre egy egyszeri, radikális, minimum 50 százalékos béremelést!
  2. Pedagógusnap alkalmából adjon 100 ezer forint értékű utalványt a pedagógusoknak!
  3. Kösse a minimálbérhez a pedagógusok vetítési alapját!

Hála, köszönet és áldás a kormánytól

Természetesen a kormány sem feledkezett meg a pedagógusokról, rövid bejegyzésükben azt írták: „Köszöntjük a pedagógusokat és köszönjük az áldozatos munkájukat".

Hasonlóképp tett Németh Szilárd is, aki gyöngybetűkkel írta fel egy iskolai táblára, hogy „Isten éltesse a magyar pedagógusokat”. A Fidesz alelnöke továbbá egy tulipánt is rajzolt.

A pedagógusnap alkalmából a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is köszönetet mondott. A párt közleményben jelezte, hogy politikájuk középpontjában egyértelműen a családok állnak, és a fiatal nemzedék jövője nem csak a szülőktől, de a tanároktól is nagyban függ.

Hálával gondolunk mindenki munkájára, aki óvodában, iskolában féltve tanítja az ifjúságot és így tenyerén hordozza a magyar jövőt!

– írta a KDNP.

Mint arról korábban beszámoltunk, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár már pénteken levelet írt a tanároknak.

Magyarország kormánya nevében szeretnék köszönetet mondani azért, hogy az elmúlt évek nehezített körülményei után fáradhatatlanul segítette az Önre bízott gyermekek, tanulók fejlődését, szellemi fizikai és lelki gyarapodását

– fogalmazott a politikus.

Rétvári Bence is már korábban, még május 31-én a Pesti Vigadóban mondott köszönetet a pedagógusoknak. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy „minden magyar pedagógusra büszkék lehetünk, mert ők teszik eredményessé a magyar oktatási rendszert”.

A pedagógusnap alkalmából a Tanítanék Mozgalom levélíró kampányt hirdetett, melynek keretein belül bárki köszönetet mondhat a tanároknak.

„Fejezzük ki megbecsülésünket, ha már a kormány nem teszi” – hirdetik.

(Borítókép: Álex Cámara / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok