Index Vakbarát Hírportál

Z. Kárpát Dániel: A szülőtámogatási járadék javaslatot keresztülvisszük

2022. június 7., kedd 21:47

A Jobbik alelnöke online sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy kedden elutasították a családtámogatási tervezetüket, továbbra is céljuk, hogy megvalósuljon a javaslat.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke online sajtótájékoztatót tartott, amiben az Országgyűléshez benyújtott szülőtámogatási járadék javaslatról beszélt

Egy válságidőszak elején, közepén vagyunk. Azt látjuk, hogy elementáris igénye lenne a magyar embereknek arra, hogy támogatni tudja családtagjait, idős szüleit, gyermekeit. Éppen ezért tettem le az asztalra a szülőtámogatási járadékról szóló javaslatomat, mely szerint a már amúgy is befizetett SZJA-adónk 10 százalékát illetően dönthessünk arról, hogy ezzel az összeggel szüleinket vagy szülőnket kívánjuk gazdagítani, amit egészen egyszerűen át kell hogy utalják hozzájuk

– fogalmazott a politikus.

Aki szerint ugyan a költségvetési mozgástér megengedné, az adott adóösszeg átrendezését, de a Fidesz mégsem fogadta el a keddi gazdasági ülésen ezt. Hozzátette, hogy ugyan nem mertek nemmel szavazni, mert talán ők is érezték a döntés súlyát, viszont tömeges tartózkodásukkal megakadályozták, hogy a parlament elé kerüljön ez a javaslat, legalábbis átmenetileg.

A Jobbik alelnöke elmondta, hogy mindennek ellenére nem hagyják feledésbe merülni a válságban sokak számára nagy segítséget jelentő támogatást, ezért széles körű társadalmi egyeztetésbe kezdtek az ügyben: demográfiai kutatókat, szakértőket, fiatalokat és nyugdíjasokat kérdeznek meg arról, hogyan lehetne a számukra legjobb módon érvényesíteni „a generációk közti szolidaritás szép gesztusát”.

Kiemelte: Mivel családvédő és masszívan jobboldali a javaslat, a családok érdekvédelméért dolgozó szakemberek köreiben, ez egy régóta támogatott terv.

Ellenérv nem nagyon adódik, szakmai egészen biztosan nem, és azt látjuk, hogy ez a teherbíró képességbe mind beleférne, egy akadálya van csupán, a Fidesz–KDNP ellenvetése

– közölte Z. Kárpát Dániel, aki meglepődött azon, hogy a kereszténydemokrata politikusok sem szavaztak erre igennel.

Ahogy korábban megírtuk, ez csak az egyik eleme a Jobbik által benyújtott a válság megfékezésére irányuló javaslatcsomagjuknak. A szülőtámogatási járadék megtartását a későbbi időszakban is javasolják.

Rovatok