Lemondott pártelnöki tisztségéről Jakab Péter. A továbbiakban a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatja a munkát.
Lemondott elnöki tisztségéről a Jobbik elnöke, Jakab Péter. A hírt közösségi oldalán osztotta meg. Mint írta: „a Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választott meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását”.
Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok
– írta bejegyzésében Jakab Péter, aki megköszönte az elnökségi tagok támogatását, majd üzent a jobbikosoknak is: „ha szükség lesz rám, szóljatok!” Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom, az elnökségnek további jó munkát kívánok – tette hozzá.
Mint korábban beszámoltunk róla, szerda este rendkívüli választmányi ülést tervezett a Jobbik, és akár arra is javaslatot tehetnek, hogy a párt írjon ki egy újabb tisztújítást.
A Jobbik május 7-i tisztújító kongresszusán nagy többséggel választották újra Jakab Pétert a Jobbik elnökévé, továbbá döntöttek a párt országos választmányi elnöke és az alelnökök személyéről is.
Eger polgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, akit a pártelnök váratlan lemondásával is szembesítettek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom egykori parlamenti képviselője, aki 2020-ban kilépett a pártból, előzőleg - 2019-ben - lett városvezető Egerben. Mirkóczki szerint távozásának részben az is oka volt, hogy látta, 2018 után nem jó pályára állt a Jobbik.
Úgy véli, hogy
Jakab Péter a súlytalanabb szerepétől szabadult meg a lemondással, ám frakcióvezetőként politikailag az eddigieknél akár erősebb is lehet.
Kérdésre válaszolva - némi hezitálás után - végül nem mondott nevet arra, hogy ki lenne alkalmas Jakab után a párt vezetésére. Ő úgy látja, hogy Vona Gábor volt az utolsó olyan vezető a párt élén, akinek meg volt a kellő politikai érzéke az irányításhoz.
Amikor azt firtatták, hogy lehet-e most olyan helyzet, hogy visszatérjen az országos politikába azt válaszolta: a kérdés jelenleg nem aktuális, sok mindentől függ. Például attól, miként alakul Eger sorsa, vagy lesz-e olyan új politikai alakulat, amelyhez szívesen csatlakozna.
(Borítókép: Jakab Péter 2020. szeptember 21-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)