Index Vakbarát Hírportál

Polgári ellenállást hirdettek egy budaörsi iskola tanárai

2022. június 9., csütörtök 12:17

Nem sokkal azután, hogy Novák Katalin aláírta a sztrájkot ellehetetlenítő törvényt, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai úgy döntöttek, hogy ismét a polgári engedetlenség eszközével próbálnak meg nyomást gyakorolni a kormányra.

Polgári ellenállást hirdetett a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium közel 60 tanára – jelentették be a pedagógusok az intézmény közösségi oldalán. Posztjukban azt írták, hogy a megbecsülés hiánya és az egyre csak nehezebb körülmények miatt döntöttek így.

Hangsúlyozták, hogy bár néhányan reménykedtek abban, hogy az új kormány megalakulásával „a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül”, de eddig nem kaptak mást, „csak cinikus mondatokat”. Hozzátették, hogy azt is furcsállják, hogy az oktatás a Belügyminisztérium irányítása alá került, szerintük ugyanis egyetlen rendszeren belül nehezen fér össze két olyannyira más attitűd, mint „a hierarchikus, parancsokat végrehajtó” és „az empatikus, együtt gondolkodó”.

Felidézték, hogy miután Novák Katalin köztársasági elnök aláírta a sztrájkot ellehetetlenítő törvényt, nem maradt más eszköz, mint a közkeletűen polgári engedetlenségnek nevezett, Magyarországon csak ritkán alkalmazott eszköz, mely a következő lehetőségeket tartalmazza:

  1. A tanórák megtartásának megtagadását,
  2. minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,
  3. az érettségiztetés megtagadását,
  4. minden adminisztratív teendő (pl. naplóvezetés, bizonyítványhitelesítés) felfüggesztését.

„Mi arra tettük fel az életünket, hogy diákjaink álmaiból és páratlan tehetségéből egy szabad, gondolkodó és eredményeire méltán büszke nemzet épüljön fel. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg a növekvő árak között alig élünk meg a fizetésünkből, amíg a legjobbjaink külföldre kényszerülnek, amíg méltóságunkat, önbecsülésünket, a boldogulásba vetett hitünket a rendszer napról napra két lábbal tiporja” – írták a pedagógusok, majd azt kérték, hogy a kormány gyökeresen változtasson a tanárokkal szembeni politikáján, és kezdje el helyrehozni „az oktatási rendszerben eddig okozott károkat”.

Tollner József, az Illyés Gimnázium egyik tanára a Népszava megkeresésére a kezdeményezésről azt mondta: a már megkezdett érettségi vizsgákat nem szakítanák meg, de szeptembertől biztosan megtagadják a munkavégzést, ha a kormány a következő két és fél hónapban sem teljesíti a pedagógusok követeléseit

A nyári szünetben is folytatódtak a sztrájktárgyalások

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtök délután a választások óta először vettek részt a pedagógus-szakszervezetek sztrájktárgyaláson, tárgyalópartnerük ezúttal Maruzsa Zoltán volt. A köznevelésért felelős államtitkár kijelentette, hogy tisztában vannak a pedagógusok problémáival, és tervben is van a bérrendezés, ám azt elsősorban uniós pénzekből akarja fedezni a kormányt, ezeket az összegeket pedig még nem hagyták jóvá Magyarország számára, így az emelés késik.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a következőket kéri:

  1. A pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1-jétől – a kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjen.
  2. Az oktatási ágazatban nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – 2021. szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130%-ára.
  3. A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember 1-jétől heti 22 óra legyen.
  4. A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek heti 40 órás munkaidején belül a kötött munkaidő legfeljebb heti 35 óra legyen. A kötött munkaidejükben lehessen őket beosztani tanulócsoportba, egyéni megsegítésre, valamint gyermekfelügyeletre. Heti 5 órát adminisztrációval, illetve felkészüléssel tölthessenek.

A tárgyalások nyáron is folytatódnak, a szakszervezetek képviselői legközelebb június 28-án egyeztetnek a kormánnyal.

Rovatok