Index Vakbarát Hírportál

Óriási nyereség, több száz milliós bankbetét, de az olvasók támogatását kéri a Telex

2022. június 10., péntek 15:35

Sorra teszik közzé 2021-es jelentésüket a médiavállalkozások. Az Indexből évekkel korábban kivált csapat által alapított 444 és a két éve nyáron távozott szerkesztőség tagjaiból létrejövő Telex is komoly nyereségről számolt be pénzügyi beszámolójában.

A 444.hu és a Qubit.hu oldalt működtető, valamint 2022-től Lakmusz néven tényellenőrző oldallal is rendelkező Magyar Jeti Zrt. 2021-ben 847,22 millió forint nettó árbevételt ért el – írta meg a Media1 a cég 2021. évi pénzügyi beszámolójából. Ez jelentős, körülbelül negyvenszázalékos növekedés az előző évi 601,06 millió forint árbevételhez képest. A cég 2022-ben 185, előző évben 217 millió forintos eredményt hozott össze tulajdonosainak. 

A Telex.hu portált kiadó Van Másik Kft. pedig 437 millió forint nettó értékesítési árbevétel és közel hétszázmillió forint olvasói és egyéb támogatások mellett 312 milliós adózott eredménnyel zárta a 2021-es évet – írta meg a Media1 portál a vállalat pénzügyi beszámolója alapján. A Telexnek nem ez volt az első nyereséges éve.

A kiadó a 2020-as, meglehetősen nagy sajtó- és közéleti visszhangot kiváltó alapítása óta több mint nyolcszázmillió forint profitot könyvelt el.

A cég pénzállománya is figyelemre méltó, a mérlegforduló napján több mint 655 millió forint pénzeszközről adott számot a beszámolójában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nemrégiben indított lap ekkora összeggel rendelkezik bankszámláján. 

A beszámolóból kiderül az is, hogy olvasói felajánlásokból 678 millió forintot kaptak. Hogy ez miből áll össze, nem tudni, mert a beszámoló szerint „a támogatások között nem volt olyan nagyságú egyedi tranzakció, melynek értéke elérte volna az összes támogatás 0,5 százalékát.” (Ez csaknem három és fél millió forintot jelent.)

A Mandiner ma nagyobb cikket szentel az ügynek. A lap információi szerint a Telex indulásakor a vezetők, így Munk Veronika tartalomfejlesztési vezető, alapító főszerkesztő, Kárpáti Márton cégtulajdonos, ügyvezető igazgató is azt ígérte a munkatársaknak, hogy tulajdonosok lesznek a Van Másik Kft.-ben. A friss pénzügyi beszámoló szerint viszont továbbra is az alapító, vagyis Kárpáti Márton birtokolja az üzletrészek száz százalékát.

A telexesek távozásuk után közzétett felhívásukban úgy fogalmaztak, hogy újságjuk olyan lap lesz, ahol a tulajdonosok többségben maguk a pártatlan újságírók, szerkesztők, akik garantálják a függetlenséget – írja a Mandiner.

A lap kérdésekkel fordult a Telex vezetőihez. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a szerkesztőség tagjai mikor és milyen formában válnak majd tulajdonossá, illetve azt a stratégiai kérdést feszegették, hogy ilyen pénzügyi eredmények és készpénzállomány mellett, mennyire várható el az olvasóktól, hogy havi rendszeres támogatással hozzájáruljanak a portál fenntartásához.

Jelenleg mind a Telex, mind a 444 aktívan kampányol olvasói körében, hogy akár egyedi adományokkal, akár rendszeres támogatással segítsék a lapkészítést. 

(2020 nyarán az Index szerkesztőségének többsége felmondott, miután a lapot kiadó cég vezetése kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő felmentését. A távozó kollégák 2020 októberében Telex.hu néven új lapot alapítottak, amihez az olvasók segítségét kérték. A hazai hivatalos közönségmérés adatai alapján a Telex 2022 májusában az egyedi felhasználókat tekintve a 24. helyen állt a magyar online portálok versenyében.)

(Borítókép: Ajpek Orsi / Getty Images)

Rovatok