Index Vakbarát Hírportál

Idős embereket fosztott ki egy férfi Kecskeméten

2022. június 11., szombat 11:43

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai felkutatták a férfi összes áldozatát. A gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.

Kecskeméten, az Akadémia körúton 2022. március 29-én  kifosztottak egy 68 éves asszonyt. Az áldozat elmondta, hogy egy ismeretlen férfi megszólította, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte a láncát a nyakából. Az tettes egy citromsárga kerékpárral hajtott el a bűncselekmény helyszínéről − közölte honlapján a rendőrség.

A nyomozók a sértett részletes személyleírása alapján kezdték meg a bűnelkövető felkutatását. Átnézték a környező térfigyelő kamerák felvételeit, és így beazonosították, és két órán belül megtalálták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Bélát, akinek a zsebéből előkerült az aranylánc.

Az 51 éves helyi lakost elfogása után őrizetbe vették, a nyomozás azonban ezzel még nem fejeződött be. A rendőrök összehasonlították az elmúlt időszakban történt hasonló jellegű bűncselekményeket. Kiderült, hogy D. Bélának nem ez volt az első ilyen ügye. Három hasonló esetre derült fény, amelyek februárban és márciusban történtek.

Egy ízben egy elektromos kocsival közlekedő hetvenéves férfitól vette el a pénztárcáját, amelyben csaknem százezer forint és egy bankkártya volt. Az idősebbekre utazó gyanúsított kifosztott egy mozgássérültet is a Reile Géza utcában, ebben az esetben 58 ezer forintot zsákmányolt. A gátlástalan elkövető februárban egy látássérültet fosztott meg az értékeitől. A 64 éves férfinek felajánlotta, hogy átkíséri az úton, majd elterelte a figyelmét, és a sértett oldaltáskájából kivette a pénztárcáját.

A négyrendbeli kifosztás bűntettével, kétrendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével és okirattal visszaéléssel gyanúsítható D. Béla ügyében a vizsgálat befejeződött. A nyomozók vádemelést javasolnak a jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ellen.

Rovatok