Index Vakbarát Hírportál

Honvédelmi miniszter: A magyar emberek biztonsága a legfontosabb

2022. június 16., csütörtök 17:07

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, hogy a magyar hadsereg a garanciája annak, hogy Magyarország nem sodródik bele az ukrajnai háborúba.

Magyarország mindent elkövet, hogy ne sodródjon bele az Ukrajnában zajló háborúba, mert a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága – közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően csütörtökön.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak az nyilatkozta, hogy

annak, hogy Magyarország nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, a magyar hadsereg a garanciája.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett: a NATO-tagországok 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig elérik azt a célt, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Ezzel kapcsolatban közölte, Magyarország a jól teljesítő tagállamok között van.

A vállalt GDP-arányos védelmi kiadási arányt már egy évvel korábban, jövőre teljesíteni fogja. Ez lehetővé teszi, hogy a megkezdett haderőfejlesztést Magyarország folytassa. Hozzájárul továbbá ahhoz is, hogy a műveleti költségszintet Magyarország magasan tartsa, ami lehetővé teszi, hogy részt tudjon venni mindazon műveletekben, melyek a NATO-tagságból fakadó kötelezettségeiből erednek – mondta a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának részleteivel kapcsolatban azt mondta: Magyarországnak az az álláspontja, hogy a béke előmozdítása érdekében

nem a halálos fegyverek átadása, hanem a béketárgyalásokra törekvő, tűzszünetet sürgető politika a hasznosabb.

Közölte továbbá, hogy a szakminiszterek egyetértettek a NATO elrettentési és védelmi képessége erősítésének folytatásában, és támogatásukról biztosították Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A bővítéssel a NATO keleti határa mintegy 1300 kilométerrel hosszabbodik meg, és jelentős védelmi képességek csatlakoznak a szövetséghez.

Mint május végén az Index is megírta, Orbán Viktor bejelentést tett, hogy megadóztatják a nagy cégeket Magyarországon, és létrehozzák a rezsivédelmi és a honvédelmi alapot, amely a kibontakozó gazdasági válságra jelenthet megoldást, és egyebek mellett finanszírozni fogja a Magyarország biztonságának erősítését célzó haderőfejlesztést is a következő években.

(Borítókép:  Tanácskoznak a politikusok a NATO kétnapos brüsszeli védelmi miniszteri ülésének második napján a védelmi szövetségi brüsszeli székházában 2022. június 16-án. Jobbról a negyedik Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.  Fotó:  MTI / AP / Olivier Matthys)

Rovatok