Index Vakbarát Hírportál

Az öcsödi férfi azt hitte, hogy GTA-ban van

2022. június 18., szombat 15:30

Egy öcsödi férfi elvitt egy autót, ami lerobbant alatta, ezért elvitt egy másikat is, de azzal sem jutott messzire, a rendőrség rövid időn belül elcsípte.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság egy 22 éves férfi ellen indított eljárást. Az információk szerint június 17-én hajnalban egy helyi családi ház előtt parkoló, nyitva hagyott autóval hajtott el, amiben az indítókulcs is benne volt, de nem jutott sokáig, mert az autó műszaki hibás volt. A férfi úgy döntött, visszatér a házhoz, és elvisz egy másik, szintén nyitva hagyott autót – írja a rendőrség.

A sértett, amint észlelte a járművek eltűnését, értesítette a rendőrséget. A rendőrök a meglévő adatok alapján néhány órán belül elkapták a feltételezett elkövetőt. A gyanúsítottként kihallgatott férfi elmondta, hogy egy kilométerekkel arrébb lévő településre szeretett volna elmenni.

A férfi helyzetét nem könnyítette meg a tény, hogy a rendőrség amúgy is körözte, valamint hogy jogsi nélkül vezetett. A rendőrség mindkét ellopott autót megtalálta, és visszajuttatta tulajdonosának.

Rovatok