Index Vakbarát Hírportál

Centimétereken múlt, majdnem elütöttek egy görkorcsolyás lányt Kaposvárott

2022. június 19., vasárnap 17:04

Az autós a belső sávban haladt, és nem vette észre a zebrán átkelő párt, pedig a mellette haladó kocsi megállt. A lányt a barátja rántotta el az autó elől.

Az esetről a Budapesti Autósok portálja számolt be, amely egy felvételt is közzétett az esetről. Azt írták, a lány részéről helytelen volt, hogy görkorcsolyával a lábán haladt át az átkelőn – mivel ez növeli a balesetveszélyt –, ugyanakkor elsősorban az autós hanyagsága volt az, ami majdnem tragédiát okozott. 

figyelmetlen sofőr a belső sávban közelítette meg az átkelőt úgy, hogy a külső sávban álló jármű miatt nem látta be azt a területet, ahonnan a lány a barátjával együtt érkezett. Ennek ellenére teljes sebességgel hajtott át az átkelőn, holott a külső sávban álló jármű alapján következtethetett volna arra, hogy gyalogosok érkeznek. 

A görkorcsolyán guruló lány és barátja az utolsó pillanatban vették észre a teljes sebességgel érkező autóst, és a lány csak annak köszönhetően úszta meg a dolgot, hogy a barátja az utolsó pillanatban vissza tudta rántani őt. Az autó hátsó kereke így is csak centi- vagy milliméterekkel száguldott el a lába mellett. 

A Budapesti Autósok megjegyezte, hogy az efféle, belső sávos esetek számítanak a leggyakoribb gyalogátkelős problémának, heti rendszerességgel kapnak ehhez hasonló videókat.

Rovatok