Index Vakbarát Hírportál

Luxussá vált a balatoni nyaraló, akár tízszeres áron is gazdát cserélhetnek

2022. június 21., kedd 08:13

Évtizedekkel ezelőtt sok átlagos keresetű család tudott telket venni a Balaton nyugati oldalán, leginkább Balatonberény és Balatonlelle között, és felhúzni rá egy kisebb épületet, a gazdasági válság miatt azonban ezeket a nyaralókat adták el elsőként. Mára már csak a legtehetősebbek tudják megfizetni a vízközeli nyaralókat.

A Balaton délnyugati medencéjében, elsősorban Balatonmáriafürdő és Balatonfenyves települések messzebb eső részein egy 200-300 négyzetméteres telken álló 35-45 négyzetméteres, jellemzően könnyű szerkezetes házat 3,5-6 millió forintért meg lehetett venni még bő tíz évvel ezelőtt is – mondta Sághy Tamás ingatlanszakértő. Hozzátette, nagyon jó üzleteket köthetett az, akinek akkor volt pénze. 

A jelenből nézve pedig egyenesen aranybányára leltek, hiszen most ugyanezeket az ingatlanokat hat-tízszeres áron el lehet adni

– tette hozzá az ingatlanszakértő a Népszavának.

Sághy Tamás elmondása szerint a Balaton nagy része sokáig az átlagemberek nyaralóhelyének számított, mivel az igazán gazdagok inkább a horvát, olasz vagy görög tengerparti ingatlanokat vásároltak.

A Balaton körül meginduló fejlesztések és befektetések pedig magukkal hoztak egy olyan réteget, amely a legmagasabb luxust is hajlandó kifizetni. A kínálatot a koronavírus is tovább növelte, mivel sokan próbáltak kiköltözni a nagyvárosokból a Balaton környékére. 

Régebben, aki nem tudta megfizetni a mindig is drágább keleti medence árait, az a nyugati részen keresett magának megfizethető ingatlant. Jelenleg viszont egy jelentős réteg számára már nincs pénztárcaképes ajánlat a tó mellett, ők ezért a háttértelepüléseken, 10-15 kilométerre a Balatontól vásárolnak. Persze azzal, hogy megjelentek ezeken a településeken, az árak ott is drasztikusan emelkedni kezdtek

– fogalmazott a lapnak Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakemberek szerint a balatoni nyaralók már a középosztály egy részének is megfizethetetlenek. A vízparti ingatlanok, amelyek maximum 50-100 méterre találhatóak a víztől, pedig már luxusnak számítanak. 

Balogh László szerint előfordulhat, hogy ha romlik a gazdasági helyzet, akkor egyre többen próbálnak majd megszabadulni a nyaralójuktól, ami ha nem is csökkenti az árakat, de jelentősen lelassítja majd a drágulást.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok