Index Vakbarát Hírportál

Leállíthatják a Fertő tavi beruházást

2022. június 23., csütörtök 20:13

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a május 26-án tartott Kormányinfón jelentette be az utóbbi évek legkomolyabb megszorítását. Ennek egyik eleme „az állami beruházások átütemezése”, ami azt jelenti, hogy többeket leállítanak egy időre. Ezek egyike lehet a Fertő tó is.

A Kormányinfón ígért lista azóta sem készült el, így még nem tudni biztosan, hogy mely beruházásokat érinti a megszorítás. A Fertő tavi projekt kivitelezéséért felelős körökben azonban azt emlegetik, hogy a nagy konfliktust generáló építkezés az egyike lehet ezeknek a projekteknek.

A beruházás leállítása azért különösen érdekes a Fertő Part nevet viselő beruházás szempontjából, mert az érintett településen már zajlanak az ehhez kapcsolódó munkálatok. Ám ezek még csak előkészítő építkezések – írja a 444.hu.

Ezeknek a munkálatoknak a jelentős részével – a társadalmi egyeztetés hiányán kívül – a Fertő Barátai Egyesületnek sem lenne baja, az egykori vízitelep valóban el volt hanyagolva az utóbbi évtizedekben. Ami azonban a Fertő tóért aggódó civilek legnagyobb ellenkezését váltotta ki, az egy százágyas, hatalmas szálloda épülete lenne, közvetlenül a parton. 

A beruházás ellen tiltakozását fejezte már ki a Greenpeace, különböző uniós szervek, az UNESCO és a Magyar Tudományos Akadémia biológiai tudományok osztálya is.

Rovatok