Index Vakbarát Hírportál

Kirabolta, majd rágyújtotta a házat egy 87 éves nőre a betörő

2022. június 27., hétfő 13:14

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki 2021 szeptemberében bemászott az általa korábbról ismert idős nő lakásába. Miközben értékek után kutatott, a sértett felébredt. A férfi, nehogy felismerje, franciakulccsal többször fejbe vágta, majd rágyújtotta az ingatlant az eszméletlen nőre, aki a füstmérgezésben meghalt.

A vádlott 2021 tavaszán börtönbüntetéséből szabadulva, Miskolcon összeismerkedett a 87 éves egyedül élő nővel, akinek segített bevásárolni. Ily módon a lakásába bejutva régiségeket, porcelánokat, festményeket látott, és szeptemberben, mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy ellopja azokat.

Egy nap egy emeleti szobába bemászott, és öngyújtóval világítva kutatott a lakásban, amikor a sértett felébredt és felkelt az ágyából. A vádlott ekkor megijedt, hogy a nő fel fogja ismerni, ezért egy franciakulccsal kétszer fejen ütötte, amitől a sértett a földre zuhant és eszméletét vesztette – írja az MTI.

A visszaeső bűnöző tervszerűen lopott

A férfi ezután az éjjeliszekrényről elvette a sértett közel 60 ezer forint értékű fülbevalóját, majd az öngyújtóval meggyújtotta a fotelben lévő takarót és rongyot, amely lángra kapva tüzet okozott, átterjedve az ajtótokra. A vádlott a földön fekvő, alélt sértettet magára hagyva távozott a házból, a franciakulcsot útközben eldobta.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el, azonban a vádlott által gyújtott tűz miatt keletkezett füst- és szén-monoxid-mérgezés következtében a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Rovatok