Index Vakbarát Hírportál

Ezekre érdemes figyelnünk a kánikulában

2022. június 28., kedd 10:30

A kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni, olyan vizet érdemes fogyasztani, amelynek nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként – nyilatkozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója az M1 műsorában.

A tartós hőség különösen megterhelő lehet a keringési, az anyagcsere-betegségekben szenvedőknek, a mozgásszervi és a mentális betegeknek, valamint a vese- és májproblémákkal küzdőknek – mondta Páldy Anna, aki hozzátette: ha kevés a vízben a nátrium, ez késhegynyi sóval is pótolható, emellett a kánikulában a zöldségek fogyasztása is ajánlott, amelyeket szintén meg lehet sózni.

A légkondicionáló használatáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy túlzott használata hurutokat, ízületi panaszokat és fejfájást okozhat. Fontos, hogy a külső levegő hőmérséklete legfeljebb 10 fokkal legyen magasabb a bentinél.

Pády Anna kitért arra is, hogy közeledik a parlagfűszezon, és a jogszabály szerint már csak két nap van arra, hogy a kertekben lenyírják a parlagfüvet. A parlagfűszezon augusztus elején kezdődik, de az allergiásoknak már a szezon kezdete előtt két héttel ajánlott, hogy elkezdjék szedni gyógyszereiket, mivel tüneteik így sokkal enyhébbek lehetnek – írja az MTI.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok