Index Vakbarát Hírportál

Nem mindenhol veszélytelen a strandolás

2022. június 30., csütörtök 18:22

A kánikulában nagy a csábítás a fürdésre nem kijelölt helyeken való csobbanásra. A legnagyobb veszélyt még mindig a bányatavak jelentik, de a szabad vizek, tavak és folyók is számtalan kihívást jelenthetnek még a gyakorlott úszók számára is. Budapesten a Duna erős sodrása és vízminősége miatt például sokáig egy legálisan használható fürdőhely sem volt, az utóbbi időben több évtizedes tiltás után nyílt meg a strandolók számára a Római-parti Plázs és a Kopaszi-gátnál a Sho Beach. Az illegális helyen fürdőzőket akár 5–150 ezer forintra is megbüntethetik.

Sokba kerülhet az illegális fürdőzés

Magyarországon összesen 250 kijelölt természetes fürdőhely van, ennek több mint fele a Balatonon, ezek 95 százaléka kiváló minőségű – áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatásában. Ezeken kívül 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet hatálya szerint tilos fürdőzni hajóutakban, kikötőknél, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében, vízlépcsőknél, olyan szabad vizekben amelyek az országhatárnál vagy városok belterületén vannak, a szökőkutak is ide értendőek, az egészségre ártalmas vizek szintúgy, továbbá a vízi sportpályáknál, és talán sokaknak csalódást okoz, de az éjszakai fürdést is tiltja a rendelet.

Az esti csobbanás csak abban az esetben nem minősül szabálysértésnek, ha egy fürdésre kijelölt hely sekély, megvilágított területén történik.

Ahol a törvény, illetve kihelyezett tábla tiltja, ott egyáltalán nem lehet a vízbe menni még úszó vagy felfújható tárgyakkal sem, ami nem minősül sporteszköznek vagy vízi járműnek, itt a vízibiciklizés is tiltott, úgy mint a gumicsónakban evezés vagy a gumimatracon való lebegés. A szabályszegő a helyszínen 550 ezer forintos bírságot is kaphat, ami eljárás esetén 150 ezer forintos pénzbüntetésre is nőhet. Akit fél éven belül ismételten illegális fürdőzésen kapnak, azt 70 ezer forint megfizetésére kötelezik. A balesetek és halálesetek elkerülése miatt a rendőrség rendszeresen ellenőrzi országszerte a fürdőzőket. A vízisíre vagy a SUP-ra hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakra. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy ittasan még a nem gépi meghajtású vízi járműveket is tilos vezetni, emellett ezeken a mentőmellény viselése kötelező, ahogyan ez minden vízi sporteszköz használatakor feltétel.

Bányatavak

Pest megyében negyven bányató található, ezek közül mindössze kilencben engedélyezett a strandolás: Dunaharasztiban a Kék horgásztó strandján, Dunavarsányban a Rukkel-tavon, Délegyházán a 2-4-6-os tavakban, Pócsmegyeren, Áporkán, Budakalászon a Lupán. A tévhitekkel ellentétben az Omszki-tó csak vízi sportra rendelkezik engedéllyel, de az országban szintén népszerű Pécs melletti Rücker-, Tarcalon, Gyékényesen és Bélaváron vagy a Rudabányán található bányatavakban szintén illegális a fürdőzés. 

Az Országos Mentőszolgálat évről évre figyelmezteti a lakosságot, hogy a fürdésre kijelölt bányatavakban is fokozott elővigyázatossággal menjünk be, ugyanis

kiszámíthatatlanul mélyülnek, pár lépés után akár tíz métert, ami hirtelen lehűléssel jár együtt, ez akár izomgörcsöt is kiválthat, főként a vádliban.

Ezek a mesterségesen létrehozott tavak zárt rendszerek, ezért az átfolyás hiányában kevésbé képesek tisztulni. Az ipari tevékenység melléktermékeként létrejött tavakban a bányászatból hátramaradt eszközök is lehetnek a vízben, mederfenéken, drótkötelek, gépek, alkatrészek vagy épp éles tárgyak. 

Amellett, hogy a kijelölt fürdőhelyek vízminőségét havonta ellenőrzik, a parton megfelelő infrastruktúra, öltöző, illemhely, büfék és baj esetén segítő személyzet áll rendelkezésre. 

Folyók

A meder mélysége éppúgy kiszámíthatatlan, mint a bányatavaknál, emellett a folyóknál erős sodrással kell számolni, és akár örvények is előfordulhatnak, ezek még a gyakorlott úszókat is komoly kihívás elé állítják. A hatóságok éppen ezért azt ajánlják, hogy a folyóknál csak a part menti részeken tartózkodjunk, és csakis a kijelölt fürdőhelyeket használjuk, ahol mentőcsónakkal felszerelt úszómesteri felügyeletet biztosítanak az üzemeltetők. 

A Tiszánál az ibrányi, tiszalöki, szentesi, mindszenti, tiszafüredi, algyői, nagykörűi strand rendelkezik megfelelő minősítéssel és engedéllyel. Szolnokon, Csongrádnál a Körös-toroki Partfürdőnél, Szegeden csak a Laposon, és Rakamaznál lehet legálisan fürdőzni, a folyó holtágában pedig Martélynál.

A Dunában a budapesti szakaszon évtizedekig illegális volt a fürdőzés, tavaly nyáron kapott engedélyt két strand a Római-parti Plázs és a Kopaszi-gátnál a Sho Beach, az előbbi július 15-től, az utóbbi már május végétől várja a hűsölni vágyókat, mosdókkal, büfékkel, segítő személyzettel.

Az Óbudai-sziget homokos partján egyedül a kutyákat szabad megfürdetni. A Pest megyei szakaszon a korábbi évekhez hasonlóan Dunakeszi, Göd, Szentendre, Zebegény, Dunabogdány, Verőce kijelölt strandjain továbbra is legális a fürdőzés, a vízminőség tekintetében a tavalyi laboreredmények alapján jó értékelést kaptak. A Dunán a fővárostól távolabbi részen Szigetmonostor és Nagymaros legális strandjainak adtak kiváló vízminősítést a fürdésre való alkalmasság szempontjából. A holtágban Dömösd, és Ráckeve Vadkacsa, Dunaújváros szalki-szigeti vagy Baján a Sugovica strand fürdésre továbbra is kiválóan alkalmas.

Tavak

A legnagyobb tavaink: a Velencei-tó, a Balaton, a Tisza-tó továbbra is kiváló besorolásúak. Bár ezek kijelölt strandjai a legbiztonságosabb fürdőhelynek tekinthetők, ahol elsősorban a meggondolatlanságból vagy figyelmetlenségből adódhatnak problémák. Az egyik ilyen, ha a viharjelzéseket figyelmen kívül hagyják a fürdőzők, vagy a tavon csónakban, szörfön egyéb járművön vagy eszközön tartózkodók. Az uniós szabályoknak megfelelő viharjelző rendszer szerint az I. fokú jelzésnél a bójákon belül, vagy a parttól 500 méter távolságon belül lehet tartózkodni, ezt percenként 45-ször felvillanó sárgás fény jelzi. A II. fokú viharjelzésnél tilos a vízben lenni, mert hamarosan lecsap a vihar, ilyenkor a fény percenként 90-szer villan fel.

A hatóságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a szabad vizekben az említett elővigyázatosságok mellett a 6 év alatti gyermekeket csak közvetlen szülői felügyelettel tartózkodjanak, ahogy a 12 év alatti úszni nem tudók is, minden esetben lebegést segítő eszközzel, mentőmellénnyel, csakis a part menti sekély területeken. Ahogy Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke korábban lapunknak elmondta: a vízbiztos úszás amellett, hogy alapképességünk kellene, hogy legyen, a természetközeli strandokon, a folyóknál, tavakban való fürdőzés elengedhetetlen feltétele lenne. 

(Borítókép: Gyerekek fürdenek a bányatóban Somogy megyei Gyékényesen 2014. július 18-án. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok