Index Vakbarát Hírportál

Bármikor igénybe lehet venni a gyermekétkeztetést a nyáron

2022. július 2., szombat 11:06

Bármikor igényelni lehet a szünidei gyermekétkeztetést, a támogatás csak vagyoni helyzethez, időhöz nincs kötve – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány korábban már megemelte a szünidei gyermekétkeztetésre igényelhető napok számát, 54-ről 70 napra. Mindemellett a rendszer is megváltozott, hiszen az a család kérelmezheti ezt az étkezést, ahol az egy főre (a gyermekeket is beleszámolva) eső jövedelem nem éri el a nettó 172 900 forintot. Ez nagyjából 100 ezer embert jelent – írja az MTI.

Azok számára, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel a nyáron, bármikor – egyik hétről a másikra is – nyitva áll a lehetőség, és soha egyetlen településnek sem mondtunk nemet arra hivatkozva, hogy nincs forrás – fogalmazott Rétvári Bence.

Közölte azt is, az elmúlt években három olyan kormányzati támogatást lehetett igénybe venni, amely az önkormányzati, tehát az iskolákat, óvodákat, bölcsődéket és szociális intézményeket ellátó konyhák megújítását célozták. Elmondta, hogy ennek köszönhetően 2015 óta 480 önkormányzat konyhája újult meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, 2010-ben 600 millió forintot költöttek arra, hogy minden diák egészséges élelmiszerekhez juthasson. Most ez az összeg már hatmilliárd forintra rúg: ebből a pénzből mintegy félmillió gyereknek tudnak gyümölcsöt, zöldséget, tejet és tejterméket biztosítani az iskolákban. 

Rovatok