Az Alkotmánybíróság a héten látványosan bezárta a jogi kiskapukat a Balaton-partot beépíteni szándékozó vállalkozások előtt. Nincs új a nap alatt, hiszen nemcsak a mostani, hanem a korábbi Balaton-törvénnyel is akadtak hasonló gondok.
Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság a héten megsemmisítette a Balaton-törvénynek azokat a kivételező rendelkezéseit, amelyek különféle indokokkal megengedték a parti harmincméteres védősáv beépítését. A határozat szerint a törvény a főszabályok alól úgy teremtette meg a kivételes rendeleti szabályozás lehetőségét, hogy azzal gyengítette az egészséges környezethez való alapjog garanciáit. Mert
hiába tiltotta a törvény a vízparti harmincméteres védősáv beépítését, ha közben kivételeket is megengedett, miniszteri és kormányrendelettel ki lehetett játszani a szabályokat.
Nemcsak a mostani, hanem a korábbi, még 2000-ben elfogadott Balaton-törvénnyel is akadtak hasonló gondok.
Az Országgyűlés 2000. október 17-én fogadta el az első Balaton-törvényt, vagyis a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvényt.
Célja „a Balaton kiemelt üdülőkörzetének területén az érintett önkormányzatok, szakmai, gazdasági és társadalmi szervezetek egyetértésével a területrendezés alapvető feladatainak és szabályainak megállapítása” volt.
A jogszabályt – legalábbis annak a preambuluma szerint – kifejezetten azért alkották meg, hogy
a táji, természeti és települési környezet minőségének védelme a megelőzés elvének érvényesítésével olyan véges és nehezen megújuló környezeti értékek megóvását szolgálja, amelyek a jelentős gazdasági potenciált képviselő üdülés és idegenforgalom minőségi fejlesztéséhez is szükségesek.
A törvény alkotmányosságát öt indítványozó is megtámadta az Alkotmánybíróságon, amely 2005. április 4-én mégis hivatalból eljárva hozott döntést. A határozat, amelynek előadó alkotmánybírója Holló András, a testület akkori elnöke volt, megállapította: alkotmányellenes mulasztás valósult meg annak következtében, hogy a Balaton-törvény nem állapította meg a tómeder védelmében az egészséges környezethez való jog érvényesülését biztosítani hivatott garanciális rendelkezéseket.
Az alkotmányvédők szerint ugyanis alkotmányellenes helyzet alakult ki annak következtében, hogy a Balaton-törvény további tervezésre, egyedi hatósági tevékenységre bízta a tómeder élővilágának védelmét, és nem állapította meg a beavatkozások lehetőségének törvényi korlátait.
Az alkotmánybírák kiemelték:
Az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje vagy a romlás kockázatát megengedje. A környezetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. E sajátosságok miatt az egészséges környezethez való jog védelmének eszközei között a megelőzésnek elsőbbsége van.
Az Alkotmánybíróság 2005. december 31-ig adott határidőt a parlamentnek, hogy jogalkotási feladatának eleget tegyen.
Az Országgyűlés a felhívásnak a 2005. évi CLXI. törvénnyel tett eleget, amelyet a Magyar Közlöny 2005. december 25-i számában hirdettek ki.
Aztán a parlament két és fél évvel később nagy többséggel megszavazta a Balaton-törvény újabb módosítását, amelyet azonban Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 2008. június 30-án megfontolásra visszaküldte a képviselőknek.
Az államfő a törvénymódosítás több rendelkezésével sem értett egyet. Így többek közt azzal, amely alapján olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetett volna vonni a balatoni üdülőkörzetben, amelyeken nincs megfelelő csatornahálózat. Kifogásolta azt is, hogy a törvény lehetővé tenné a partinak és partközelinek nem minősülő településeken az építési engedélyek kiadását akkor is, ha hiányzik a szennyvízcsatorna-hálózat és megfelelő kapacitású tisztítómű.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a Balaton-üdülőkörzet, mint kiemelt térség, szerves környezeti-természeti egységet képez, és határainak megállapításakor a jogalkotónak tekintettel kell lennie a környezet- és természetvédelmi célokra, mindenekelőtt a tónak és élővilágának védelmére. Sólyom László véleménye szerint
az államnak segítenie kell, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok a települések, amelyekre a Balaton viszonylagos közelsége miatt anélkül hárulnak többletterhek a környezetvédelem terén, hogy közvetlenül részesülnének a tó közelségének idegenforgalmi előnyeiből.
A módosított törvénymódosítást végül 2008. szeptember 22-én fogadták el a képviselők.
A Balaton-törvény több rendelkezésének végrehajtása komoly nehézségeket jelentett a tóparti településeknek. Így betarthatatlannak tartották azt az előírást, hogy harmincméteres sétányt alakítsanak ki a parton. Azzal együtt is, hogy „csak” a partszakaszuk legalább 30 százalékán kellett volna mindenki számára hozzáférhető tenni parti sétányt. Ez a bravúr a negyvennégy település töredékének sikerült, mert alig kaptak a szükséges kisajátításhoz, területvásárláshoz, vagy kiépítéshez elegendő forrást.
Balatonszárszó például hiába is kapott volna, ha egyszer az 5,5 kilométeres partvonalának 95 százalékát korábban már beépítették.
Az érintettek egyetértettek abban, hogy új szabályozásra van szükség. A régi Balaton-törvény helyébe lépő új jogszabály az országos területrendezési törvény részeként 2019. március 15-én lépett hatályba. A Balaton-régiót is szabályozó törvény megalkotása során elvárás volt a jogalkotók felé, hogy a régi védelmi szintek ne csökkenjenek, ugyanakkor a megszerzett építési jogokat ne vegyék el, és minél kevesebb kártalanítási kötelezettség keletkezzen általa.
(Borítókép: A déli part egyik legszebb sétahelye, az 1200 méter hosszú Kvassay sétány részlete 2017. május 19-én. Fotó: Faludi Imre / MTI)