Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Járosi Tamás, a Malackrumpli tulajdonosa

2022. július 4., hétfő 21:09

„Csak ülünk szótlanul, már szavak sincsenek. Tamás itthagyott minket, túl jó volt ő erre a világra” – olvasható Járosi Tamás ingatlanfejlesztő közösségi oldalán. A Tihanyban található, Malackrumpli nevű étterem tulajdonosától családja a bejegyzésben úgy búcsúzott:

Minden búcsú egy kis halál, és mi, akik szerettük őt, most kicsit meghaltunk. A legfurcsább a semmi, hogy lehet többé sose lenni? Szeretünk.

A Járosi Tamás tulajdonában lévő Malackrumpli bisztró 2013 nyarán nyitotta meg először kapuit, az akkor még létező Biobalaton termelői piac részeként Balatonfüreden. A cél elsősorban a piac üzemeltetése és ezzel együtt a saját minősített biogazdaságuk (www.fekete-barany.hu) támogatása volt. „Azonban a nagy lelkesedéssel és szerény infrastruktúrával rendelkező gerilla étterem nagyon hamar és nagyon zajos sikert aratott, felkapott és bizonyos szempontból túl is tolt a média bennünket, özönlöttek a vendégek” – emlékezett vissza a vendéglátós a Malackrumpli blogján. Az éttermet végül bezárták, majd nagy nehézségek árán nyitották újra.

Gerillák voltunk, csak jót főzni akartunk, de változott a világ, és változni kellett nekünk is

– írta blogján a háromgyermekes Járosi Tamás.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy Járosi Tamás szerint a balatoni vendéglátásnak „drágábbnak kellene lennie”, illetve hogy 800 ezer forintos nettó fizetésért sem talál séfhelyettest.

A vállalkozó nyilatkozatát aztán többen átvették, és „a bulvársajtóban a címekben már a mondandómnak pont az ellenkezője jelent meg”. Az Indexnek Járosi Tamás elmondta, hogy ezek után kommentekben és e-mailben is gyűlölködő, fenyegető üzeneteket kapott.

Rovatok