Index Vakbarát Hírportál

Medián: A magyarok erősen Európai Unió-pártiak

2022. július 4., hétfő 17:23

A válaszadók közel 90 százaléka az uniós tagság mellett tette le a voksát. A magyarok többsége a Nyugatra mindig is úgy tekintett, mint egy mintára, ez azóta sem változott Hann Endre szerint.

A Medián legfrissebb felmérésében arra kereste a választ, ha az Egyesült Királysághoz hasonlóan nálunk is népszavazást tartanának arról, hogy Magyarország kilépjen-e az Európai Unióból, hogyan döntenének az állampolgárok. A válaszadók közel 90 százaléka az uniós tagság mellett tette le a voksát. Hann Endre, a Medián ügyvezetője az ATV Start vendége volt.

Arról, hogy a kérdés mennyire tekinthető égetőnek az igazgató első körben a válaszadók reakciójára hívta fel a figyelmet, amely egyértelműen a magyarok EU melletti álláspontját igazolja. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a Huxit – amelyre már külön szavunk van – egyre többször kerül elő a politikai közbeszédben lehetőségként vagy éppen kockázatként, veszélyként, hiszen Orbán Viktornak rendkívül sok konfliktusa van az EU-val.

Az elmúlt évtizedben erősödött az a tábor, amelyik az Európai Uniót Magyarország számára előnyösnek éli meg

– fogalmazott a Medián ügyvezetője. Ez a közel kilencvenszázalékos többség két csoportból tevődik össze; vannak, akik teljes mértékben támogatják, vannak, akik pedig inkább támogatják az uniós tagságunkat.

Ideológiai vagy gazdasági alapon kapcsolódnak inkább a magyarok az EU-hoz?

„Ez egy indokolt, ugyanakkor szinte megválaszolhatatlan kérdés. Ahány ember, annyiféle reakció. A magyarok jelentős része számára az uniós tagság egy mindennapos dologgá vált, nem kérdés” – kezdte válaszát Hann. A szakértő kiemelte: a magyarok többsége a Nyugatra mindig is úgy tekintett, mint egy mintára, ez azóta sem változott.

A magyarok többsége számára nem kérdés, mit jelent a keleti vagy a nyugati orientáció közötti különbség

– tette hozzá az ügyvezető, aki arra is kitért, a közvélemény-kutatásban egy új perspektívát is megvilágítottak: azokat ugyanis, akik a bennmaradás mellett voksolnának megkérdezték arról is, hogy ha Orbán Viktor azt javasolná, hogy hagyjuk el az Uniót, akkor miként döntenének. Még így is 81 százalék az EU-t választaná, ami a teljes mintára vetítve 64 százalékos eredményt jelent.

(Borítókép: Hann Endre. Fotó:  Beliczay László / MTI)

Rovatok