Index Vakbarát Hírportál

Józsefvárosi tűzfalon elevenedik meg A Pál utcai fiúk híres üveggolyózásos jelenete

2022. július 4., hétfő 14:10 | aznap frissítve

A józsefvárosi rehabilitáció egy fontos szakasza zárult le, ennek apropóján került a tűzfalra A Pál utcai fiúk című regény üveggolyós jelenete, amelynek emléket állít már egy környékbeli bronzszobor is.

„Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is” – írja le Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében, hogy pontosan melyek is az üveggolyózás szabályai. Ha még emlékszünk, ekkor következik a drámai jelenet, amikor a vörös ingesek, a Pásztor fiúk einstandolják a kis Nemecsek Ernő üveggolyóit.

A helyszínen ma már inkább csak az építkezés zajlik: hamarosan átadják a budapesti Corvin sétány mentén épült utolsó lakóépület, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia jegyezte Grand Corvin második ütemét is. A nagyszabású építkezés lezárásának örömére kerül a Grand Corvin 2. melletti tűzfalra a kerület vonatkozásában is ikonikusnak számító regény, A Pál utcai fiúk egyik ismert jelenete – tudatta közleményében a Cordia. 

A Cordia megrendelésére a környékhez kötődő alkotók és művek között keresgélve hosszas mérlegelés után esett a választás Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére és az üveggolyózás-jelenetre. Ennek helyszíne a regényben a Józsefvároshoz tartozó Múzeumkert, valamint ennek történetét őrzi a Grand Corvin 2. épületétől nem messze a Práter utcában egy szoborcsoport is.

A megvalósítás, illetve a győztes pályamunka kiválasztása a tűzfalfestéssel és köztérszínesítéssel foglalkozó Színes Város Csoport közreműködésével valósult meg. A pályázat zártkörű volt, amelyre a Színes Város Csoport által javasolt művészeket kértek fel. Végül Buzás Aliz illusztrációja nyerte el leginkább a megrendelő Cordia tetszését.

Utcára vonul a művészet

A 2009-ben alakult Színes Város Csoport nevéhez fűződik nem egy hazai tűzfelfestésprojekt. A kezdetek óta művészeik hatvanezernél több tűzfalat festettek ki: nem csupán itthon, többek között Londonban, Berlinben és Moszkvában. Az alapötlet egyébként Victor Vasarely 1983-as Színes város koncepciójára épült, amelynek lényege, hogy ne csupán a galériákban találkozzunk a képzőművészeti alkotásokkal, ezért a művészet vonuljon ki a közterekre, az utcára.

Buzás Aliz illusztrátor 1990-ben született, 2013-ban diplomázott a MOME tervezőgrafika szakán, jelenleg szabadúszó illusztrátorként dolgozik. Kapott már felkérést a Közlekedési Múzeumtól, a Facebooktól és a Washington Posttól is. Témái között gyakran tér vissza a városi közlekedéshez, valamint az ember és az építészet kapcsolatát kutatja.

A Corvin sétányt körbevevő negyed fejlesztése a jövőben is folytatódik. A 2013 óta tartó, a helyi önkormányzattal közösen megvalósított városnegyed-rehabilitáció keretében eddig összesen 22 hektár terület újult meg, ahol összesen közel egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, százezer négyzetméter irodaterület és ötvenezer négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült meg.

(Borítókép: Színes Város Csoport)

Rovatok