Index Vakbarát Hírportál

Unokáját zaklatta egy 62 éves férfi, vádat emeltek ellene

2022. július 4., hétfő 12:56

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy nagyapával szemben, aki a 21 éves lányunokáját zaklatta szexuálisan, miközben az autóvezetést gyakorolta vele.

A vádlott 2021. október közepén felajánlotta fiatal unokájának, hogy segít neki gyakorolni a vezetést, ezért egyeztetett időpontban a tulajdonában lévő személygépkocsival elment a lány lakására, és együtt egy Békés megyei kiránduló helyre utaztak.

Az odafelé úton az unoka ült a volán mögött. Amikor hazaindultak, a sértett fejfájásra hivatkozva megkérte a vádlottat, hogy cseréljenek helyet, olvasható a vádiratban.

A 62 éves férfi több település közelében is félrehúzódott és megállt az autóval, és ezen alkalmakkor a mellette ülő unokája mellét fogdosta, illetőleg dicsérte, továbbá azt mondta neki, hogy ha megengedi, hogy simogassa a melleit, akkor puszit kap tőle. A lányt váratlanul érte a cselekmény, és ugyan igyekezett a melleit a kezeivel eltakarni, azonban a hozzátartozói viszonyra tekintettel nem mert vitába szállni a nagyapjával.

Az ügyészség emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott a büntetlen előéletű vádlottal szemben.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

Rovatok