Index Vakbarát Hírportál

Szükségünk van elrettentő erejű hadseregre?

2022. július 5., kedd 18:25

Szükségünk van-e elrettentő erejű hadseregre, és ha igen, miért? Az Európai Unió jövője konzultációsorozat eredményeként milyen szerkezeti átalakulások várhatók az Unión belül? Boncolgattuk azt is, hogy az ukrajnai háború kapcsán meglazult V4-es együttműködésnek milyen jövője lehet, illetve beszéltünk a magyar álláspontról is az uniós bővítés kapcsán. A Kibeszélő Extra vendége Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke volt.

A beszélgetést azzal a kormányfői felvetéssel kezdtük, hogy miért is van szükség határvadászokra. A politikus elismerte, hogy szükség lenne ismét határőrségre, hiszen jelenleg a keleti és a déli határszakaszra is kettős nyomás nehezedik. Egyfelől az Ukrajna és Románia felől érkező menekültek, másfelől pedig a gazdasági, az élelmezési és klímaválság eredményeként dél felől érkező menekültek. Németh Zsolt elmondta: a kormányfői kérésnek megfelelően a belügyminiszter hamarosan leteszi az asztalra a határőrséggel kapcsolatos javaslatait.

Nagyon nehéz becsülni, így csak hozzávetőleges adatot tudok mondani, de valószínűleg mintegy 8 millió ember hagyta már el a háború kitörése óta Ukrajnát.

A kárpátaljai 150 ezer magyar közül mintegy 15-25 ezer jött el az országból február óta. 

Magyarország határain keresztül nem mehet fegyverszállítmány Ukrajnába. Ezt már a háború kezdetén egyértelművé tettük. De mivel Magyarország a NATO tagja, ezért területén keresztül lehetséges a fegyverszállítás, de mondjuk csak Szlovákia és Románia irányába. Németh Zsolt szerint már Ukrajnának és Oroszországnak is elemi érdeke, hogy a következő hetekben elkezdjenek tárgyalni a háborúskodás lezárásáról.

Kibeszélő Németh Zsolt

A külügyi bizottság elnöke szerint megérett az idő arra, hogy Magyarország egy XXI. századi elvárásoknak megfelelő hadsereggel rendelkezzen. Az alapjai ennek megvannak, az elmúlt időszakban azonban a ráfordítások nem voltak elegendők. Ahhoz, hogy ezt elérjük, 2024-re már a költségvetés 2 százalékát fordítjuk majd haderőfejlesztésre. 

Miért fontos nekünk a Nyugat-Balkán?

Németh Zsolt szerint ha azt a hat plusz egy államot nézzük, akkor azt látjuk, hogy a magyar tőkekihelyezés nagyon jelentős lett a térségben az utóbbi években. Az Európai Uniónak pedig létérdeke lenne, hogy komolyan vegye a régió biztonságát és stabilitását, hiszen nem véletlenül indultak innen nagyobb háborúk a történelem során.

Ugyanakkor Magyarországnak – a gazdasági kapcsolatok mellett – történelmi, erős kulturális és biztonságpolitikai indokai vannak, hogy ezt a térséget ilyen kiemelten kezelje.

Megújítható-e az Európai Unió?

Az egy éven át tartott, Az Európai Unió jövője címet viselő konzultációsorozattal kapcsolatban elhangzott: a lezáráskor megfogalmazott javaslatcsomag tartalmaz intézményi megújításokat is. Így például fontos lenne, hogy legyen egy kisebbségvédelmi rendszere az Uniónak.

Az Európai Parlament tevékenysége kapcsán megfogalmazódott az is – és nem csak Magyarország részéről –, hogy a nemzeti parlamenteknek legyen valamilyen delegálójoguk. Németh Zsolt szerint

Az Európai Unió jövője konferencián vetették fel a németek, hogy legyen kétkamarás az Európai Parlament, és a felsőház működjön úgy, ahogyan az Európa Tanács parlamenti közgyűlése is működik.

Az Európa Tanácsnak 46 tagja van, és a tagállamok méretarányosan kapnak képviselői helyeket. Oda pedig a nemzeti parlamentek erőarányai alapján delegálnak képviselőket. Jelenleg 10 magyar kormánypárti és négy ellenzéki tagja van a közgyűlésnek. 

A műsorban emellett még arról is szó volt, hogy

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Németh Zsolt. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok