Index Vakbarát Hírportál

Túl hangos volt a zene, légpisztollyal kezdett lövöldözni a részeg férfi egy lagziban

2022. július 6., szerda 13:01

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt, aki egy borsodi kistelepülésen tartott esküvőn a násznép tagjaként vett részt a vacsorán. Éjfélre ittas állapotba került, és a nála lévő légpisztollyal célzott lövésekkel többször rálőtt a zenészre, mert szerinte túl hangosan játszott.

A vádirat szerint a vádlott 2021. február végén egy borsodi kistelepülésen lévő családi háznál megrendezett lagziban volt hivatalos mint vendég. Éjfélre már erősen ittas állapotba került, és a ház konyhaasztalánál ült, maga mellett tartva a légpisztolyát, amelyet valamilyen furcsa indoknak köszönhetően elhozott magával az eseményre. Amikor a zenész bement a konyhába, hogy számot váltson, a vádlott rászólt, hogy vegye lejjebb a hangerőt, majd kezébe vette a légpisztolyt és két lövéssel is célba vette a férfi fejét.

Az egyik lövedék a sértett bal szemöldöke felett a homlokát találta el, míg a másik a bal füle mögött okozott sérülést. A férfi rögtön a vádlott felé fordult, így szembekerültek egymással, erre viszont a vádlott további három lövést adott le a sértett irányába célozva. A lövedékek a férfi jobb könyökébe, mellkasfalába és hasfalába fúródtak – részletezi a történteket az ügyészség közleménye.

A sértett kimenekült a házból, majd kisvártatva visszament, és kérdőre vonta a vádlottat, aki viszont megfenyegette:

Úgy megverlek, hogy vért fogsz köpni!

A légpisztolylövések a sértettnek 8 napon belül gyógyuló felszínes lőtt sérüléseket okoztak, azonban a 8 napon túl gyógyuló sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, fegyverét pedig elkobozták.

Rovatok