Index Vakbarát Hírportál

Parlamenti meghallgatást akarnak a honvédség parancsnokának ukrajnai útja miatt

2022. július 8., péntek 16:58

A honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a Magyar Honvédség parancsnokának parlamenti meghallgatását kezdeményezi a Honvédelmi és rendészeti bizottság két ellenzéki alelnöke, Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik).

Mint azt az Index megírta, az ukrán hadsereg vezérkarának Facebook-oldaláról derült ki, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka Ukrajnában járt, és találkozott az ukrán hadsereg főparancsnokával.

A Honvédelem.hu oldalán is beszámoltak a találkozóról, de részleteket nem közöltek a honvédség parancsnokának útjáról.

Elfogadhatatlan, hogy a honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottság tagjainak Facebook-bejegyzésből, illetve sajtóhírekből kell tudomást szereznie, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka Ukrajnában tett látogatást az ukrán fegyveres erők parancsnokánál. A látogatás tényéről a minisztérium csak a sajtóhírek megjelenését követően adott ki egy közleményt

– olvasható Harangozó Tamás és Lukács László György közös közleményében.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki alelnökei közölték:

„Magyarországon jelenleg is háborús veszélyhelyzet van. Az Országgyűlés által elfogadott törvény értelmében a kormánynak kötelessége, hogy rendszeresen beszámoljon az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet okának alakulásáról.”

Harangozó Tamás és Lukács László György kezdeményezi, hogy haladéktalanul tájékoztassák a Honvédelmi és rendészeti bizottságot az ukrajnai harcokkal kapcsolatos aktuális helyzetről és a parancsnok által kapott információkról. A két politikus szerint bizottsági meghallgatást kell tartani a magyar határvédelem tárgyában is.

„A kormány ugyanis döntött a Belügyminisztérium keretein belül működő határegységek felállításáról, a minisztérium ennek megvalósítására két hónapos határidőt kapott. Tekintettel arra, hogy ilyen szűk határidő mellett olyan fontos kérdésekre nincsen válasz, mint például hogyan kapják meg az érintettek a szükséges képzést néhány hét alatt vagy hogyan fognak így fegyveres szolgálatot ellátni, illetve milyen szervezeti keretek szerint fog ez a rendszer működni, indokolt, hogy a bizottság mihamarabb megkapja a szükséges tájékoztatást” – fogalmaztak közleményükben az ellenzéki politikusok.

Orbán Viktor a parlamentben jelentette be, hogy szeptemberre kiadta Pintér Sándor belügyminiszternek, állítsanak fel a rendőrség keretein belül működő, de nem a rendőrökből és nem a katonákból álló új testületet, amelynek kizárólag a határvédelem lesz a feladata. Az új határvadászrendszerrel kapcsolatos reakciókról összefoglaló cikkünkben írtunk, illetve a témában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megosztott néhány részletet újságírói kérdésekre válaszolva a csütörtöki Kormányinfón.

(Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka 2021. október 20-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok